SzocHáló hírek



Az egyházi iskolák és a szegregáció

2010-07-12

L. Ritók Nóra

Egy HHH tanulóktól mentes iskola megszervezésének receptje. Szükséges hozzávalók: Végy egy olyan települést, ahol legalább egy, önkormányzati fenntartású iskola működik, mondjuk társulásban, és integrált oktatást valósít meg. Olyat, ahol sok a gondot jelentő, HHH, főleg cigány gyerek. És ahol van gyerek, bőven. Nem HHH is. Szükséged lesz még egy a törvények szerint iskola alapítására, fenntartására alkalmas egyházra, esetleg alapítványra.

A szerző portréja

Malaccal teljes – pozitív történet a Dialektus Filmfesztiválon

2010-06-30

SzocHáló | Németh Ádám

Hatodik alkalommal rendezték meg a Dialektus - Európai Dokumentum- és Antropológiai Filmfesztivált Budapesten. Az érdeklődők az ötnapos eseményen két városban, hat helyszínen válogathattak a legkülönfélébb antropológiai- és dokumentumfilmek közül. Számos izgalmas szakmai program mellett 15 európai ország 43 dokumentumfilmje versenyzett három kategóriában. Itt mutatták be a 39. Magyar Filmszemle legjobb dokumentumfilmjét is, a Malaccal teljes-t.


Autizmus – egy kérdés, amely mellett nem sétálhatunk el

2010-06-22

AIESEC | Szabó Melinda

Az autizmussal diagnosztizált emberek számának folyamatos növekedésével a világnak egy olyan problémával kell szembenéznie, amelyről még nem tud eleget, amelytől a legtöbb ember idegenkedik. A nemzetközi statisztikák szerint ma 10 ezer ember közül 20 születik autistának, mintegy 75 százalékuk férfi. A számok is alátámasztják, hogy ezzel a kérdéssel igen is foglalkozni kell, nem fordíthatunk neki hátat.


Süteményt osztottak a hajléktalanok

2010-06-17

A „RÉS” Alapítvány 15. születésnapja alkalmából a szervezet Női Éjjeli Menedékhelyének lakói valamint a balassagyarmati Vöröskereszt szállóján élő hajléktalanok önkéntes munka keretében sütöttek süteményeket, és osztották szét a budapesti járókelők között. A Kurt Lewin Alapítvány „100 legszegényebb” programjához is kapcsolódó akció bizonyította, hogy a társadalom legnehezebb helyzetében lévő csoportjai is képesek tenni valamit környezetükért. Ehhez azonban elengedhetetlen szükséges, hogy helyzetbe hozzuk őket, és nem csupán tehetetlen áldozatokként viszonyuljunk hozzájuk. Ennek feltétele, hogy a hajléktalanok és a társadalom más csoportjai közeledjenek egymáshoz, és nem a sztereotípiákon keresztül tekintsenek egymásra.

Süteménykészítés a RÉS Alapítvány női szállóján

Kannabisz-ambulancia nyílt az interneten

2010-06-04

A Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány www.kannabiszpont.hu címen Magyarországon egyedülálló szolgáltatásként, internetes terápiás lehetőséget kínál a problémás marihuána használóknak. A 4 hetes online önsegítő módszerre épülő program elsődleges célja, hogy a hagyományos orvosi ellátást igénybe nem vevő fogyasztók, anonim regisztrálókként, képesek legyenek csökkenteni vagy teljesen elhagyni a marihuána használatukat. A hiánypótló program a Magyar Telekom stratégiai partnerségével valósulhat meg.


Antirasszista konferencia Magyarországon

2010-05-26

SzocHáló | Mocsári Judit

Május 16. és 22. között Magyarországon került megrendezésre az év első UNITED-konferenciája, ahova 80 résztvevő érkezett Európa, illetve a kontinens határán fekvő országokból. Az ernyőszervezet célja, hogy összegyűjtse és együttműködésre, cselekvésre ösztönözze a tagországok antirasszista, antifasiszta, antinacionalista szervezeteit. Ezért szerveznek nemzetközi találkozókat, lehetőséget biztosítva a tapasztalat- és információcserére több száz civil szervezet között. Az együttműködés nem csak nemzetközi, de helyi ügyekben is segíti a hatékony fellépést. A konferencia szervezésében és a koordinációjában a Szubjektív Értékek Alapítvány (akinek a nevéhez többek között a nemrég megrendezett ZARE kapcsolódik) és a Kurt Lewin Alapítvány segített.

Kurt Lewin Alapítvány munkatársa előad a konferencián

Kinek falaztok? – az önkormányzat befalazza az üres szükséglakást

2010-05-17

A Ferencvárosi Önkormányzat május 13-án délután befalazta azt a kerületi szükséglakást, melynek ügyében ugyanaznap reggel élőlánccal tiltakozott egy csapat aktivista. A Város Mindenkié csoport szerint felháborító, hogy az önkormányzat azzal válaszol a kerületben nyilvánvaló lakáskrízisre, hogy még több lakást tesz lakhatatlanná.


Megjelenítve 29 - 35, összesen 241

Előző >

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Következő >


A Tesco és a Sanofi az idei Good CSR díjazottak

Budapest, 2011. december 8. Átadták a Good...

Átadták a CSR Hungary Díjakat

Átadták az idei CSR Hungary díjakat: 2011....