Utazás – önként, dalolva
A vakáció beköszöntével sok fiatal borítja ki jelképes „malacperselyét”, és számolgatni kezdi, vajon az év közben megspórolt vagy a nyári idénymunkával keresett zsebpénzébõl hová is utazhatna. Azok számára, akik élményekben gazdag nyaralásra vágynak, de nem rettennek vissza a szokásosnál kicsit zordabb körülményektõl és némi munkától sem, a különbözõ önkéntes programok számtalan lehetõséget nyújtanak más országok, kultúrák megismerésére.
Önkéntes az, aki mások számára hasznos, fizetéssel nem járó munkát végez – ez a faültetéstõl, falazástól kezdve a gyerekfelügyeleten, beteggondozáson keresztül szinte bármi lehet. Több nemzetközi szervezet és az EU is felismerte, hogy a fiatalok számára vonzó lehet a külföldi önkéntesség. Ez a fajta utazás ugyanis nemcsak költségtakarékosabb, de általa egészen másfajta élményekben lehet részünk, mint egy hagyományos nyaralás során.
Ha valaki rövidebb idõtartamra, valóban csak „vakációs” jelleggel szeretné kipróbálni az önkéntességet, annak többek között a Viapacis Nemzetközi Ifjúsági Egyesület által szervezett workcamp-ek nyújtanak erre lehetõséget. A szervezet a világ minden tájára biztosít kiutazási lehetõséget, bár nálunk – nyilván a könnyebb megközelíthetõség miatt – leginkább az európai táborok népszerûek. A két hetes turnusok alatt a körülbelül 12 fõs, teljesen nemzetközi csapat – egy országból egy helyre legfeljebb két embert küldenek – valamilyen a helyi közösség számára hasznos feladat elvégzésére vállalkozik. Mindezért cserébe az önkéntesek teljes ellátást, ingyenes szállást kapnak, csupán az utazást kell maguknak fedezniük és megszervezniük (segítséget persze ehhez is kapnak). A feladatok nagyon változatosak lehetnek: már említett „environmental” jellegû munkák mellett elõfordulhat az is, hogy az önkénteseknek egy fesztivál lebonyolításában kell segíteniük, amelyek a helyi rendezvényektõl kezdve akár Milánói Filmfesztiválig terjedhetnek.
Az önkéntesnek persze bõven marad szabadideje, amit a tábor szervezõi különbözõ programokkal igyekeznek izgalmassá tenni: nagy szerepet kapnak a különbözõ közösségépítõ programok, játékok, de természetesen a környékbeli nevezetességek megtekintésére is van lehetõség – bár ezt az önkéntes saját maga finanszírozza.
Az interkulturális kapcsolatok erõsítésében az Európai Unió ugyancsak alkalmas eszköznek tartja a külföldi önkéntességet, ezért jött létre az EVS, vagyis az Európai Önkéntes Szolgálat. A Viapacis által szervezett táborokkal ellentétben itt már hosszabb, 2-12 hónapos a kinntartózkodási idõ, amely alatt az önkéntes szállást, teljes ellátást, körülbelül havi 95 eurós zsebpénzt kap, és a program az utazást is fedezi. Fontos különbség az elõbbiekhez képest, hogy az EVS önkéntesei hazai és külföldi önkéntes szervezetek bevonásával mûködnek – annak tehát, aki utazni akar, elõször is fel kell vennie a kapcsolatot valamelyik hazai alapítvánnyal.
Az EVS kiemelten fontos feladatának tekinti a hátrányos helyzetûek bevonását a programba, ezért számos velük foglalkozó alapítvánnyal keresik a kapcsolatot. Ennek ellenére a hátrányos helyzetûek elérése sokszor nagyon nehéz – többek között azért, mert nagyrészük internet-hozzáféréssel sem rendelkezik.
A napi néhány órás munka és a fogadó szervezet által biztosított nyelvoktatás (ami nem nyelvvizsgára való felkészítést, csupán a munkavégzéshez szükséges ismeretek elsajátítását jelenti) mellett az EVS program során az önkéntes maga oldja meg a szabadidõs programját, amit azonban sajnos nem fedez a kapott zsebpénz összege. Az egy fõre jutó támogatást a korábbiakhoz képest azért csökkentették, hogy több - hátrányos helyzetû - fiatal tudjon résztvenni a programban. Ez az érvelés azonban gyengének tûnhet, hiszen az alacsonyabb egy fõre jutó támogatás pont azok számára teszi elérhetetlenné a részvételt, akik nem tudják saját forrásból kipótolni külföldi tartózkodásuk költségeit.
Ezek mellett az új, a tanulást-munkát-szórakozást ötvözõ önkéntesprogramok mellett létezik persze az önkéntességnek az a „klasszikus” fajtája is, amikor valaki egy szervezet segítségével, de saját költségén, karitatív céllal utazik egy harmadik világbeli országba.
Az Afrikáért Alapítvány például a kongóiak sorsára próbálja felhívni figyelmet. Amellett, hogy Magyarországon jelképes örökbefogadási programot hirdettek, igyekeznek minél több tárgyi segítséget nyújtani a Kongó fõvárosában és környékén élõknek. Bár az önkéntesküldés alapvetõen nem tartozik az alapítvány tevékenységei közé, az arra vállalkozók részt vehettek többek közt a kinshasai iskolaépítésben is.
– Ez egy nagyon más világ. Lehet nagyon szeretni, de el is lehet fáradni benne. Az emberek például megállítanak az utcán, megkérdezik, jól vagyok-e, külsõ negyedekben a gyerekek futnak az autó után, ütögetik az oldalát, kiabálják, hogy „mundele, mundele” (fehér ember). Kicsit megrázó volt, hogy a XXI. században a fehér embernek ott még mindig ekkora hatása van. Mi iskolát mentünk építeni, az állam ott ugyanis nem támogatja az oktatást, eszközeik sincsenek. Amit én ott konkrétan csináltam, az az alapásás. Érdekes volt nekik, ahogy mi ott dolgoztunk. Még nem láttak fehér embert fejszét fogni a kezében... Az iskola fele kész volt, 2 méter magasan álltak a falak, amikor mi eljöttünk. A munka másik része az volt, hogy körbejártunk, és nyilvántartásba vettünk gyerekeket az alapítvány örökbefogadási programjához. Családlátogatással illetve építkezéssel töltöttük tehát nagyrészt az idõt –mondta Horváth Sándor, aki néhány éve egy hónapot töltött önkéntesként Kongóban.
Ha úgy határozunk, nyári szabadságunk ideje alatt külföldi önkéntes munkára adjuk a fejünket, két dologra mindenképp fel kell készülnünk: az egyik, hogy sokkal több utánajárásra, önálló szervezésre lesz szükségünk, mintha egyszerûen csak befizetnénk egy last minute utazásra. A másik, hogy mivel a miénktõl akár alapjaiban különbözõ kultúrájú emberekkel fogjuk az idõnket eltölteni – a túrabakancs mellé be kell csomagolnunk egy nagy adag toleranciát és a nyitottságot is.
