Homoszexualitás túl az Óperencián
Ebben az évben ismét fellángolt azokkal a gyerekmesékkel kapcsolatos vita, amelyekben megjelenik a homoszexualitás. A Teletubbies lila Tinky Winky-je mellett Micimackó is gyanús.
Vitatott kérdés, hogy a gyermekeknek szánt mûsorok, mesék és mesekönyvek, melyek ábrázolják a szexuális másságot, károsak-e, vagy éppen tágítják a gyermek látókörét. Magyarán szólva a mesék hatására több gyerek lesz-e a homoszexuális, vagy inkább a toleranciaküszöbük emelkedik?
Meleg életmódot népszerûsítenek
A vallási szervezetek és a családok védelmében fellépõ aktivisták a gyermekek és a heteroszexuális kapcsolatok szentségét elõtérbe helyezve hadat üzennek mindennemû homoszexualitást bemutató mesének. Legutóbb Lengyelországban indított vizsgálatot a gyermekjogi ombudsmann a BBC saját készítésû meséjével, a Teletubbies-zal kapcsolatban. Ewa Sowinska nacionalista-katolikus képviselõ a mese Tinky Winky nevû szereplõjének nemi identitását kérdõjelezte meg. Az említett figura azért kifogásolható, hogy bár férfias hangon szólal meg, egy nõi retiküllel járkál. „Csak késõbb döbbentem rá, hogy homoszexuális összefüggések állhatnak a háttérben” – mondta a Wprost napilapnak a konzervatív politikus. Ha a képviselõasszonynak igazat adnak (a Lengyel Családok Ligájának is képviselõje), a gyereksorozat lekerülhet a képernyõrõl.
A Teletubbiest egyébként egészen kicsi gyerekeknek szánták, s a sorozat 1997-es megjelenésétõl kezdve több oldalról kifogásolták a produkciót. Korábban egy televíziós prédikátor, Jerry Falwell is támadta a nõi kézitáskát hurcoló lila szereplõt, akinek a fején található háromszög szerinte a homoszexuális büszkeséget jelképezi. Õ még azzal is rákontrázott, hogy a lila szín ráadásul az azonos nemûekhez vonzódóak közismert színe.
Vajon a mesét kritikával illetõk mindezt komolyan gondolják? Ha már ennyire modern szemszögbõl közelítünk, az nem fordult meg a fejükben, hogy a figura egyáltalán nem meleg, hanem például metroszexuális? Elég merész állítás egy nõiesnek titulált táska viselésébõl arra következtetni, hogy szerencsétlen figura meleg, hiszen minden tárgyhoz a társadalom köti a férfit vagy a nõt (lásd az egyszerû gyerekeknek szánt ábrázolásokat) így a nadrághoz, nyakkendõhöz a férfit, a szoknyához, magassarkúhoz a nõt. Mellesleg én speciel majdnem az összes részt végignéztem az unokahúgommal, és kövezzen meg bárki, de a táska nem tûnt fel. Bájos, tévépocakos manócskák, köszönésre, udvariasságra, segítõkészségre tanítják az apró nézõket, akiket maximálisan leköt a leegyszerûsített sorozat.
Na, de nem ez az egyetlen alkotás, amit többek kifogásolnak, hasonló ellenszenvvel fogadják például az amerikai az aktivisták a Spongya Bob címû rajzfilmet is. A tengerfenéklakó szivacsszereplõ a televíziózás történetének egyik legnépszerûbb figurája, s a nagy közönségsiker ellenére az õ nemi identitását is megkérdõjelezték. Bob ellen egy nevetséges vádat sikerült felhozni, nevesül, hogy túl sokat sétál kézen fogva legjobb barátjával, Patrickkal, aki egy tengeri csillag…
Két vallásos csoport azon munkálkodik, hogy betiltassa azt a kisiskolásoknak készült toleranciafejlesztõ zenés videót, amelyben a fent említett szivacsfiú is szerepel, hiszen – állításuk szerint – egész valójával a meleg-életstílust népszerûsíti azzal, hogy a videón konkrétan az egymás iránti türelem mellett agitál. „Egy kicsit is a felszín alá pillantva márpedig jól látható, hogy itt a homoszexualitást ünneplik” – mondta az oktatófilmrõl James Dobson, a Focus on the Family alapítója és vezetõje, egy befolyásos rádiós prédikátor.
Homoszexuális figurák Japánból
A Magyarországra érkezõ japán rajzfilmekkel és képregényekkel kapcsolatos szülõi (és az ORTT részérõl fennálló) ellenérzések elsõsorban a kulturális különbségekbõl fakadnak, hiszen a keleti országban az európaitól egészen eltérõ elképzelés él arról, hogy mi való a gyereknek és mi kevésbé. A japán közönségnek szánt mesék hazájukban egyáltalán nem igénylik a cenzúrát, nálunk viszont kivágják az azonos nemûek között elcsattanó csókokat és a véresebb jeleneteket.
Egy szó mint száz, elég gyakran találkozhatunk homoszexuális tartalommal akár gyerekeknek szóló anime sorozatokban is, ilyen a nálunk is közkedvelt Sailor Moon pár epizódja is. A magyar cenzúrázás sokoldalúan jár el ilyen esetekben, ahogy errõl Kálmos Borbála tanulmányában olvashatunk a Médiakutató címû folyóiratban. Ha egynemû szereplõk jelennek meg, van, hogy a szinkront módosítják férfi és nõi hangra, vagy a viszonyukat testvérinek mutatják be a magyar narrációban.
A király és a király(lány)
Angliában idén vezettek be néhány iskolában olyan mesekönyveket, amelyek homoszexuális szereplõket is felvonultatnak a történetekben. A „No Outsiders” (Nincsenek kívülállók) elnevezésû programot a Sunderlandi és az Exeteri Egyetem, valamint a Nevelésért Intézet kezdeményezte, céljuk pedig, hogy a kicsikkel megértessék: a homoszexualitás normális társadalmi jelenség. Ezek a könyvek játszva tanítják meg a gyerekeknek azt, amit a felnõttek körülményesen tudnak csak elmagyarázni, vagy éppen tabuként kezelnek. A könyvben a kisgyerek találkozhat a herceggel, aki a szépséges hercegnõ helyett egy másik férfit választ, de olvashatunk leszbikus pár által közösen nevelt kislányról, és pingvinapukák által nevelt csemetérõl is.
A szexuális felvilágosítás valóban fontos (lenne), és nem csak a heteroszexuális kapcsolatokról. Ezen a téren a szülõk és tanárok abszolút bizonytalansága figyelhetõ meg, és megoszlanak a vélemények, hogy milyen módon, hány éves korban kell ezt elkezdeni. Többen azzal az érvvel ellenzik az ilyen felvilágosító munkát, hogy az nemi életre ösztönöz, ez esetben pedig homoszexualitásra buzdít.
A mese mint módszer
Miért lehet a mese a legmegfelelõbb a melegek elfogadtatására? Bruno Bettelheim sokat foglalkozott a mesékkel és azok pszichológiai hatásával a gyermekekre nézve. Szerinte a mesék mindig az élet nagy kérdéseivel foglalkoznak, amin keresztül a gyerek feldolgozza a külvilágban történteket, segítségükkel rendet tesz a fejében uralkodó káoszban. A mese szimbólumok nyelvén szól a gyerekekhez, és ahogy Bettelheim is írja, a népmesék például kifejezetten azt az életszakaszát mutatják be a hõsöknek, amikor cseperednek, személyiségük kialakul.
Több mese végzõdik úgy, hogy a hõs a kalandok után király lesz, oldalán a szépséges királylánnyal. Ez a motívum az érett felnõtt státuszba való átlépést szimbolizálja, amit a felnõtt módon kialakított párkapcsolat is jelez. Miért ne lenne hát helyénvaló, ha ezt egy másik király oldalán élné meg, ahogy azt a fenti olvasókönyvben is teszi? Miért ne ismerhetné meg a kisgyerek játékosan az azonos nemû pingvines szülõpáron keresztül, hogy ez is egy alternatívája az együttélésnek? Mivel a mese közvetlenül hat a tudattalanra, a gyermeket nem „rázza meg” annyira a történet, ha élõben szembesül a jelenséggel, hiszen a tudattalan nyelvén már ismeri. Méghozzá egy kertelésektõl mentes, az emberi viszonyokat nyíltan bemutató világon, a mesén keresztül.
Mindenki gyanús
Azt megítélni, hogy mi férkõzhet be a gyermeki álomvilágába és milyen fórumon, azt mindig a szülõ tiszte lesz eldönteni. Az is egyéni választás, hogy károsnak tituláljuk-e Tinky Winky-t, vagy eltiltjuk csemeténket Spongya Bobtól. A témában indult egyik internetes fórumon a fórumozók az egészen nevetve számos „gyanús” példával álltak elõ. Például nem furcsa, hogy Lolka és Bolka egy kalapban éltek és még csak testvérek sem voltak? Vagy hogy Vízipók Csodapók csak Kersztespók barátjával haverkodott? És valakinek feltûnt egyáltalán, hogy a Hupikék Törpikék között mindössze egy lány van? Ezek azok a mesék, amiket a mai idõkben - amikor a meleg szereplõk keresése már-már hobbi lett - bárki megtámadhatna, pedig eddig senki nem kérdõjelezte meg színvonalukat, hasznosságukat.
Most, hogy így végiggondolom, Micimackó is tényleg gyanús… Ám azt hiszem, ez mit sem változtat rajongásunkon, pláne nem szexuális irányultságunkon.
