A tudós és a többiek – nézetek a homoszexualitásról
Kik azok a homoszexuálisok? Gyermekien naivnak vagy bosszantóan primitívnek tûnõ kérdés, a válasz azonban a mai napig nem egyértelmû. Kutatókat, mûvészeket, és a hétköznapi embereket is évezredek óta foglalkoztatja a kérdés: miben mások azok, akiket másoknak nevezünk?
A homoszexuálisokkal kapcsolatos elõítéletek igazolásaként általában a Bibliát szokás idézni, hiszen „a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremté õket az Isten.” (Mk 10, 6). A dolgok rendje tehát a férfi és nõ heteroszexuális kapcsolat, a homoszexuálisok létezése pedig egyenesen Isten rendjét kérdõjelezi meg – a keresztény teológia szerint.
A kereszténység elterjedése elõtt még egészen más volt a homoszexualitáshoz való viszony. Az ókori görögöknél a homoszexuális szerelmet egy mitológiai történet alapozta meg: Ganümédesz királyfi és a sas képében lecsapó Zeusz története. Platón Lakoma címû mûvében egy sajátos teremtésmítoszt is leír. Szerinte az emberek kezdetben háromnemûek voltak: férfiak, nõk és androgünoszok (férfinõk). A férfi és nõ közti szerelem ebben a felfogásban alacsonyabbrendû, mint a férfi és férfi közti kapcsolat, hiszen amíg az elõbbinek az utódnemzés, az utóbbinak maga a gyönyör, a kielégülés a célja.
Az évszázados megkülönböztetés, kirekesztés persze nem jelentette azt, hogy a homoszexalitás eltûnt a föld színérõl: a nemesi – sõt, fõpapi – udvarok, kastélyok vastag falai mögött bármiféle „kicsapongás” elképzelhetõ volt. Késõbb az emberi viselkedés iránti megújult érdeklõdés és a tudományok fellendülésének köszönhetõen újra foglalkozni kezdtek a homoszexualitás mibenlétével – immár nem mitológiai alapon.
Karl Heinrich Ulricks XIX. századi tudós azt állította, hogy a homszexuális férfiak testében nõi lélek lakik, tehát tulajdonképpen egy harmadik nemrõl van szó. Ulricks szerint a homoszexuálisok nem érdemelnek büntetést – ezzel a kijelentéssel a korábbinál jóval liberálisabb álláspontot képviselt. Vele homlokegyenest ellenkezõ véleményen volt Richard von Krafft-Ebing, aki a homoszexualitást beteges, patologikus viselkedésként, a bomló személyiség jeleként definiálta.
A pszichoanalízis a homoszexualitás megítélésével kapcsolatban fontos szerepet játszott. Freud A szexuális élet pszichológiája címû mûvében a homoszexuálisokat – a szexuális fejlõdésrõl vallott elméletével összhangban – a „fejlõdésben megrekedt áldozatokként” definiálja, és három csoportjukat különbözteti meg: azokat, akik csak a saját nemükhöz vonzódnak; azokat, akik „kétnemûek”, azaz mindkét nemhez vonzódnak; és azokat, akik csak alkalmilag, egyes bizonyos szituációkban (példál börtönben, hadseregben) viselkednek homoszexuálisként.
A késõbbi elméletek alapvetõen két irányból közelítenek a kérdéshez: a homoszexualitást vagy biológiailag – a hormonok, gének, vagy egyéb tényezõk által – determináltnak tekintik, vagy a környezet, a szocializáció hatását emelik ki.
A hormonok felfedezése utáni években a legnagyobb áttörést és felzúdulást kétségkívül Alfred Kinsey kutatásai eredményezték. A biológus és zoológus Kinsey a darazsak párosodási szokásainak sokféleségét látva gondolkodott el azon, mennnyire eltérõek lehetnek az emberek szexuális szokásai.
1948-ban jelent meg nagy port kavaró munkája, a Kinsey Report (Kinsey-jelentés) elsõ része a Sexual Behavior in the Human Male (Az emberi hím szexuális viselkedése). A több ezer fõs mintán elvégzett kutatás legmerészebb állítása: az amerikai férfiak mintegy 10 százaléka homoszexuális, 37 százalékuknak volt már életében valamiféle homoszexuális kapcsolata. A tanulmány második részében, a Sexual Behavior in the Human Female (Az emberi nõstény szexuális viselkedése) Kinsey ugyanezeket a kérdéseket vizsgálja meg a nõk szempontjából – eszerint a férjezett nõk 2-6 százalékának, a hajadonok 1-3 százalékának volt már életében valamiféle homoszexuális kapcsolata. Kinsey kidolgozott egy rendszert, melyben az addig három kategória alapján (heteroszexuális, homoszexuális, biszexuális) meghatározott szexuális viselkedés helyett egy nyolcfokozatú skálát állított fel. A 0-tól 6-ig terjedõ Kinsey-skálán a 0 az abszolút heteroszexuális viselkedést, a 6 az abszolút homoszexualitást jelentette, a kettõ között félúton a biszexualitás állt. Nyolcadik (X) kategóriaként Kinsey az aszexualitást határozta meg.
Fontos, hogy a skála fokozatai nem határolódnak el élesen egymásól, azaz egyik ember sem tekinthetõ eredendõen heteroszexuálisnak, vagy homoszexuálisnak. Bárkivel elõfordulhat, hogy – ha csak néhány hétre is – a skála egyik végpontjából hirtelen a másikba kerül. „A férfiak nem mutatnak két külön populációt – egy heteroszexuálisat és egy homoszexuálisat. Nem lehet a világot kosokra és birkákra felosztani. Nem minden dolog fekete vagy fehér. A taxonómia alapelve, hogy a természet ritkán mutat fel különälló kategóriákat. Csak az emberi szellem vezet be kategóriákat, és próbálja a tényeket külön rekeszekbe sorolni” – mondja Kinsey.
Kinsey eredményei természetesen jelentõs zavart okoztak az ötvenes évek Amerikájának önképében, és azokat több oldalról is támadások érték. Kifogásolták például, hogy a minta egy része nem véletlenszerû kiválasztáson alapult, hanem Kinsey maga keresett fel embereket – akiknek 25 százaléka börtönviselt, 5 százaléka pedig férfiprostituált volt. A késõbb random mintán megismételt kutatások azonban nem hoztak a Kinsey-étõl szignifikánsan eltérõ eredményt – így azokat a tudomány ma is kénytelen elfogadni.
A homoszexualitás okainak vizsgálatát illetõen a legújabbak és legnépszerûbbek a genetikai magyarázatok. A homoszexualitásért felelõs X kromoszóma egy végszakaszának felfedezõje Dean Hammer, nálunk pedig Czeizel Endre kutatásai meghatározóak. Czeizel egy felmérése megdöbbentõ eredményt hozott a homoszexualitás mai társadalmi elfogadottságát illetõen: 200 pedagógust kérdõívben kérdezett meg arról, megtartaná-e születendõ gyermekét, ha egy génvizsgálat kideríteni, hogy homoszexuális lesz (ez a vizsgálat a terhesség 10. hetében elvégezhetõ). Igennel a válaszadóknak mindössze csak négy százaléka válaszolt.
A Kurt Lewin Alapítvány nemrégiben készített felmérése ugyancsak árulkodik a homoszexuálisok ellentmondásos megítélésérõl. A megkérdezett fiatalok 68,5 százalékának semmi kifogása nem lenne az ellen, ha egy homoszexuális fiatal Magyarországra jönne, ám már csak 55,6 százalékuk látná õket szívesen iskolatársként, és még ennél is kevesebben, 36,2 százalékuk fogadná be õket szívesen a baráti körébe.
A homoszexualitást azonban nem minden társadalomban ítélik meg ennyire szigorúan. Az észak-szumátrai batakok például a pubertástól a házasságig terjedõ idõszakban a családjuktól elkülönítve, homoszexuális kapcsolatban élnek; a melanéziai East Bay-ben pedig ezek a viszonyok sokszor a házasság után is fenntarthatóak. Bár utánoznunk nyilvánvalóan nem szükséges ezeknek a miénktõl teljesen eltérõ kultúrájú népek szokásait, példájuk bizonyíték lehet arra, amit már a görögök és Kinsey is evidensnek találtak: létezhet másik út. A homoszexualitás a társadalom integrált része is lehet.
