Mikor az ápolt az ápoló
Korábban sosem hallottam olyasmirõl, hogy valaki szenvedélybetegsége kezelése során talál rá a számára ideális képzésre, sõt munkahelyére. Pedig van ilyen: Monori Istvánné, leendõ szociális gondozó mesélt nekem errõl.
Monori Istvánné
A történet elsõ fele ismerõs: kiürül a családi fészek, magány, majd alkoholproblémák jelentkeznek. Minket inkább az ezt követõ események érdekelnek. Az, hogy hogyan lesz ápoltból ápoló. De mindenekelõtt: mit tud a Harmónia Szenvedélybetegek Otthona? Hogyan tud ennyire céltudatos embereket kinevelni?
Az otthon olyan egyedi képzést nyújt, melyben együtt tanulnak a gondozottak, gondozók és néhány környékrõl bejáró diák. Monori Istvánné a képzésre annak közelsége miatt jelentkezett. Korábban itt ápolták, így számára nem volt idegen a környezet. Ahhoz azonban, hogy valaki szociális gondozóvá válhasson, szükség van belsõ indíttatásra. Beszélgetõpartnerem, szereti az embereket, szeret rajtuk segíteni, különösen az idõsebbeken. 32 év munkaviszony után – mely során szintén az emberekkel való törõdést tartotta a legfontosabbnak – ez nem meglepõ. A munkaerõpiacon az építõiparban kezdte pályafutását, majd a közlekedési szektorban folytatta. Az alkoholprobléma jelentkezésekor gyermekei közbelépésével ápoltként került az otthonba még 2005-ben. 2007-ben itt kezdte el a szociális gondozó képzést. A hatékony segítségnyújtáshoz a belsõ indíttatást kevésnek találva, beszélgetõpartnerem a szakmai oldalt is meg akarta ismerni. Képesítését tekintve Monoriné érettségivel rendelkezik, valamint felsõfokú tanfolyamot és a munkaköréhez szükséges több rövidebb tanfolyamot is végzett. A képzésben való részvételhez, amelyben jelenleg részt vesz, azonban a 8 általános is elegendõ.
Akárcsak a tanulásban, az alkoholprobléma legyûrésében is az akarat volt a legfontosabb, hiszen keményen kellett küzdenie. A küzdelmet a visszaesések kudarcai is nehezítették. A leendõ szociális gondozó úgy véli, az akarás és a környezet egyaránt fontos tényezõi a küzdelemnek, éppen ezért kijelenti „Ezzel az iskolával ez menni fog”.
A szociális gondozók képzése nagyon összetett. Gondolták volna, hogy a belgyógyászat, anatómia, gondozási ismeretek, szociálpolitika, szociális munka, közgazdasági jog, elsõsegélynyújtás, ápolástan mind a képzés részei? Az ápolástan a gyakorlatra készít fel, melyet már több intézményben is végeztek. Az otthonban is, hiszen itt segítenek a tisztába tevésben, fürdetésben, étkeztetésben, sõt az ápoltakkal való beszélgetés is a feladataik közé tartozik.
A leendõ szociális gondozó már sok mindent másképp lát, mint a képzés elõtt. Jobban észre veszi a hangulatváltozásokat és azt, hogy meddig lehet kérdezni, beszélgetni. Monoriné már célzottabban is társalog, és reméli, el fogják fogadni, mint ápolót. Bátran jelentkezett, és a képzés mélysége sem riasztotta el. A család támogatása is erõsíti kitartásában. Persze kezdetben még aggódtak a gyerekei: „anya, meggondoltad?” „Hát meggondoltam.”- válaszolta õ magabiztosan. A képzés beindulása után már a gyerekei is megnyugodtak: „jól van anya, gratulálunk!”.
Monoriné állandóan nyüzsög, 4-kor kel, hogy tanuljon, és mindig talál magának elfoglaltságot. Például minden nap fél 7 és fél 9 között römizik az ápoltakkal. A tervei pedig túlmutatnak aktuális elfoglaltságain: a képzés után itt szeretne dolgozni az otthonban egészen nyugdíjas koráig, hiszen már ismeri a bentlakókat. Megvan minden esélye arra, hogy ápoló legyen, hiszen gyerekei támogatják, az ápoltakkal jó a kapcsolata, és ami a legfontosabb, keményen megdolgozik a célja eléréséért.
A cikk a “Lépéselõny” program keretében jött létre. A program megvalósulását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány a munkaerõpiaci alapból támogatja.
További infó az élethosszig tartó tanulásról itt.
