Nõk Iskolája – Nyílt nap
A Nemzetközi Nõnap alkalmával a Feldmár Intézet által szervezett Nõk Iskolája nyílt napot rendezett. A Nõk Iskolája 2007. novembere óta mûködik az A38 hajón. Elõadásain és beszélgetésein a nõi lét és nõiesség kutatói, pszichológusok, újságírók segítik a „tanulást”.
Feldmár András
Eleinte nem értettem, miért nevezik iskolának a kezdeményezést? Megtanítják, hogyan lehetek nõ? Lehet ezt tanítani? Nõnek születünk, azzá válunk, vagy tanuljuk?
A Nõk Iskolája nem valódi tanintézmény, hanem egy akciósorozat, ahol a résztvevõk vitatkoznak, reflektálnak, és önálló gondolkodásra kényszerülnek. Nem hagyományos frontális oktatás keretében, hanem elgondolkodtató beszélgetés-sorozat által, ahol nincsenek készen kapott válaszok, de megfogalmazhatjuk saját kérdéseinket.
A nyílt nap két részbõl állt. Elõször Feldmár András vallomásos elõadását halhattuk. A második részben férfi tanárok pódium beszélgetését követhettük nyomon, de a kiírással ellentétben nem csak férfiak, hanem nõk is részt vettek a beszélgetésben.
Feldmár András „NÕ bennem a NÕ” címû elõadása erõteljes önreflektálás volt az elõadóban élõ nõre. A férfias férfi és a nõies nõ ugyanannak az egyenesnek két végpontja, amelyen mindenki ott helyezi el magát, ahol jónak tartja. Mindannyiunkban egyaránt élnek férfi és nõi részek. A férfi és nõi mintákat mindannyian tanuljuk a környezetünktõl, ami elvárásokkal, reményekkel teli példát próbál nekünk mutatni. Ez a kép sosem egyezik teljesen a valósággal.
A nõk adnak életet, táplálnak, felnevelnek. Ez a legnagyobb hatalom, amit birtokolhatunk. Feldmár András szerint a nõk olyanok, mint a felhõk, amik összekapcsolódnak egymással. Ezeken a felhõkön függnek egy vékony madzagon a férfiak. A nõk - véleménye szerint - sokkal összetartóbbak, mint a férfiak, akik csak külön-külön léteznek, nincs köztük olyan erõs kohézió, mint ami két felhõ között van. A nõk felelõssége, hogy ezeket a madzagokat tartsák, hiszen minden férfi függ valakitõl, például az anyjától, aki táplálta és felnevelte. Ugyanakkor minden férfinak le kell válnia az anyjáról ahhoz, hogy önálló, szuverén egyéniség legyen. Nehéz folyamat ez, hiszen a korai anya-gyermek kapcsolat duáluniója után trauma maga a leszakadás, az önállóság felfedezése.
Vonzza-e a férfias hatalom a nõket? Merünk-e önmagunk határáig elmenni? Tudjuk, mekkora helyünk van a világban? A férfiak cselekszenek, a nõk vannak? Az elõadás érdekes gondolatokat ébresztett szerepeinkkel, elvárásainkkal, a bennünk élõ másik nemmel kapcsolatban.
A nap második felében egy kerekasztal-beszélgetésnek lehettünk tanúi. Ezen többek között: Sas István - reklámpszichológus, Szendi Gábor - klinikai szakpszichológus, Dr. Joó Mária - filozófus, Hoppál Bori - testtudat oktató, Bódis Kriszta - író, Büky Anna - író, Geréb Ágnes - szülész, bába, Gordon Agáta - író osztották meg gondolataikat. A beszélgetés résztvevõi érdekes, izgalmas témákat feszegettek a nõk és a férfiak hatalomhoz való viszonyáról, a nõi szerepekrõl.
Dr. Joó Mária szerint a nõkép olykor túlmisztifikált. Egy nõnek csak a családban lehet hatalma, de az élet többi területén ezt a hatalmat nem tudja igazán érvényesíteni. A munka, politika világát a férfiak birtokolják.
Sas István véleménye az, hogy a férfiak és a nõk sosem fogják egymást igazán megérteni, de mindenképpen törekedni kell egy konszenzusra, ahol elsõsorban mindenki a hasonlóságok felfedezésére törekszik, és nem a különbségek szakadékának elmélyítésére.
Szendi Gábor a tudósok nemének kérdését feszegette, miszerint az igazán jó tudós semleges nemû. A nõknek nem kellene a férfiakra irigykedni bizonyos velük született tulajdonságaik miatt, hanem inkább a nõi lét pozitívumait kellene kihangsúlyozniuk.
Az empatikus nõ és a rendszerszemléletû férfi képének talán ideje lenne háttérbe szorulnia, hiszen mindannyiunkban megvan mindkét képesség. Hátrányos helyzetû-e az a nõ, akiben erõteljes a rendszerszemlélet, vagy meg kellene elégednie az empátia képességével? A nõk férfiakkal való hasonlóságára fókuszáljunk , vagy a nõség sajátosságait, elõnyeit hangsúlyozzuk inkább? Kényelmesebb-e az ellentéteket kidomborítani ahelyett, hogy közös nevezõket találnánk?
A beszélgetés végén a résztvevõk egy reklámfilmet tekinthettek meg arról, miként látják egymást a férfiak és a nõk. A nap végére nõ lettem? Vagy inkább csak felfedeztem magamban a NÕt? Esetleg létezik bennem is egy férfi, akit nem ismerek fel?
További információk a Nõk Iskolájáról:


