Igaz hazugságok – Médiahack
Az intézményesült médiumoktól független állampolgári közlések (pl.: blogok, street art alkotások) általában olyan szempontok, tények, „igazságok” közzétételére alkalmasak, melyek a tömegmédiumokból különbözõ politikai, gazdadsági okokból, vagy a megfelelõ információforrás hiánya miatt kimaradnak. Ugyanakkor a média sokszor torzított vagy manipulatív anyagainál hitelesebbnek tûnõ civil közlések sem csupán a valódi, sokoldalú tájékozottságot szolgálhatják, hanem hamis hírekkel is bombázhatják a mit sem sejtõ befogadókat. Ezek a hazugságok azonban általában éppen az igazságra világítanak rá.
A Kékpont médiaheckjének fõszereplõje a Droglátó - Csodaszer vagy kacat?
Az elmúlt években már Magyarországon is több médiahack akcióra került sor, melynek során független állampolgárok, civil szervezetek vagy más entitások rebbentettek fel különbözõ fiktív híreket, azzal a reménnyel, hogy a médiumok benyelik azokat, és tényként közvetítik fogyasztóik számára. A médiahackek tartalmuktól függetlenül a médiumok szûrõrendszerét, hitelességét teszik próbára, hiszen amennyiben egy tudatosan kiagyalt kacsát benyelnek, valószínûsíthetõen más pletykákat, hamis információkat is objektív hírként tesznek közzé.
2007-ben Dezsõ András újságírónak és az õt kamerával követõ Kresalek Dávid rendezõnek köszönhetõen egy igencsak sikeres médiahacknek lehettünk tanúi, melynek során számos mértékadó orgánum (pl.: Index, Magyar Nemzet, Kossuth Rádió, Világgazdaság) elhitte, hogy a genfi székhelyû Africa Research Institute (ARI) magyarokkal rokon törzsre talált Kongóban. Az intézetet, és annak honlapját természetesen a médiahackerek hozták létre, és az „Afrika-szakértõ” Varga Gábort is maga Dezsõ András alakította. A heckerek nagyvonalúak voltak, és akciójukat több helyen is lebuktathatóként valósították meg. Így az ARI honlapján az intézet kutatói között például David Beckhamet is feltûntették, és a felvételeken látható kongói madzsarik sem különböztek bármely más afrikai törzstõl, csupán a narráció tette õket hasonlóvá a magyarokhoz. Varga Gábort végül az Index szerkesztõi buktatták le, akiknek gyanús volt, hogy az antropológus, tudósoktól szokatlan gyorsasággal reagál emailjeire, és amikor telefonon akartak beszélni a svájci székhelyû intézménnyel, végleg kiderült, hogy az, a madzsarikhoz hasonlóan csak két pallérozott elme szüleménye.
A médiahack akcióban Dezsõ András sajtókapcsolatait nem használták fel, és csak olyan címekre juttatták el a sajtóanyagaikat, amelyek az egyes médiumok weblapjain bárki számára elérhetõek. Ezzel is igazolva, hogy kapcsolati tõke nélkül bármely állampolgár megheckelheti a médiát. Pedig a szerkesztõknek csupán az objektív újságírás kritériumát, a több forrásból való tájékozódást kellett volna betartaniuk ahhoz, hogy ne kerüljenek horogra. Õk azonban egyetlen valós Afrika-szakértõt sem kérdeztek meg az üggyel kapcsolatban. (Az akciót a Hackni címû filmben végigkísérhetjük.)
Még ebben az évben, szintén a magyarok rokonságával foglalkozott az a Bors címû bulvárlapban megjelent hír, mely szerint Kazincbarcikán megtalálták a magyarok õsanyját, Álmos nõvérének földi maradványait. Ez a hír szintén több médiumban megjelent. Ugyanakkor a hazai médiahackerek a közelmúltban nem csupán a magyarság eredetét vizsgáló áltudományosságon köszörülték nyelvüket, hanem a fõváros liberális városvezetése és a négyes metró elhúzódó építési munkálatai is célponttá váltak számukra. A 2008. januárban létrehozott www.negyesmetrobaratai.eu honlap és a metróépítés különbözõ pontjainál elhelyezett plakátok arra ösztönözték a budapesti polgárokat, hogy önkéntes munkában maguk is vegyenek részt az elhúzódó munkálatokban, és a meghirdetett idõpontra hozzanak magukkal sisakot és kesztyût is. Errõl a kezdeményezésrõl is több helyen hírt adtak, és bár a legtöbben rögtön viccként kezelték a kezdeményezét, az mégis elérte célját, bekerült a közbeszédbe. Ennél az esetnél az elsõdleges cél ugyanis nem a médiumok szûrõinek, hitelességének a kérdõre vonása volt. Ehelyett a médiahack létrehozói annak tartalmára – a 4-es metró elhúzódó építésére, illetve a mögötte rejlõ politikai, gazdasági okokra – kívánták felhívni a figyelmet.
Tehát az állampolgári kacsák nem csak a médiumok, hanem más intézmények, társadalmi mechanizmusok visszáságaira is felhívhatják a figyelmet. Így a médiheck a civil szervezetek számára is hasznos eszköz lehet. A Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Alapítvány, mely mûködésében a droghasználat tiltása, szankcionálása ellenében az ártalomcsökkentésre helyezi a hangsúlyt, 2008 nyarán egy elveivel ellentétes kampányt bonyolított le. Mivel itt nem a médiumok szûrõrendszerének tesztelése volt az elsõdleges cél, hanem társadalmi párbeszéd indukálása, az alapítvány használta kapcsolatait, amikor – a beszédes nevû – Holló János „tudós” által feltalált „Droglátó” gépezet bemutatására és használatára invitált szervezeteket. A „Droglátó”, melynek segítségével állítólag bárki kiszûrheti a drogot használó személyt, ellentmondásos hatást váltott ki: míg egyesek boldogon üdvözölték a csodaszert, mások felháborodásuknak adtak hangot a találmány kapcsán. A Droglátó június 26-ai sajtótájékoztatóján a kiírt programmal szemben Holló János nem jelent meg, és a Kék Pont munkatársai leleplezték a médiahacket, kijelentve, hogy az efféle módszerek nem alkalmasak a kábítószer-fogyasztás problémájának megoldására. Állításuk szerint az elrettentés helyett a bizalomra alapuló párbeszédet érdemes elõnyben részesíteni.
A fentihez hasonló médiahackek indirekt módon sokkal hatékonyabban közvetíthetnek egy adott nézõpontot, illetve sokkal jelentõsebb meggyõzõ erõvel bírhatnak, mint az üzenetek direkt közlései, amelyek egyrészt kevésbé számíthatnak a média érdeklõdésére, mint az álszenzációk, másrészt a szélesebb közönséget is gondolkodásra, vitára sarkalhatják akár leleplezésük elõtt akár utána. Hiszen a médiahackek által közvetített tartalmak igazságértéküktõl függetlenül könnyen válhatnak a közbeszéd népszerû témáivá.
Az állampolgárok, civil szervezetek által tudatosan kialakított és kommunikált kacsák legtöbbször a médiumok, különbözõ szervezetek vagy általános társadalmi jelenségek kritikáiként szólalnak meg, magukat az állampolgárokat, azonban nem állítják pellengérre, meghagyva nekik a lehetõséget, hogy a lebukás tanulságaival csak távolról kelljen szembesüljenek. A két cseh fõiskolás filmes, Vít Klusák és Filip Remunda 2003-as vizsgafilmjük elkészítésekor azonban a közemberekkel sem bántak kesztyûs kézzel. A „Cseh álom” címû dokumentumfilm ugyanis a címadó, nem létezõ hipermarket arculatának kialakítását, beharangozását, és „megnyitóját” kíséri végig. Így a marketing tanácsadók és egyéb iparosok mellett, akik jó pénzért részt vesznek a kampány profi megvalósításában – tehát az emberek átejtésében - azokról a tömegekrõl is torz képet fest, akik a meghirdetett nyitási napon lelkesen szaladnak a hatalmas kartonlemezre festett áláruház felé. Amikor a vásárlók észreveszik, hogy hiába siettek ide szombat hajnalban, mivel átejtés az egész, néhányan, mosolyogva, de a legtöbben felháborodottan reagálnak. A „Cseh álom” ugyanakkor nem csupán öncélú játszadozás az emberekkel, hiszen a cseh gazdaság és politika metaforájaként a film komoly vitákat váltott ki, az EU-csatlakozás kapujában álló kelet-közép-európai országban.
A médiahackek és a hasonló kampányok természetesen támadhatóak etikailag, hiszen tudatosan közvetítenek hamis információkat és sértenek intézményeket, embereket. Az azonban kétségtelen, hogy a különbözõ érdekek által vezérelt intézményesült hazugságokkal ellentétben ezek a kezdeményezések magukat leplezik le, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy számos más helyzetben szintén megvezetnek minket. Ezek az apró csapdák hasznos adalékok lehetnek ahhoz, hogy gyakrabban megkérdõjelezzük a számtalan, minket bombázó információ hitelességét, és kevesebbszer üljünk fel az intézményes manipuláció különbözõ trükkjeinek.
