A válság természete
Az idõnként bekövetkezõ recessziókat az 1929-es úgynevezett „Nagy világgazdasági válsághoz” szokták hasonlítani. A média, a közgazdászok és a laikusok egyaránt. Ennek voltak eddig a legsúlyosabb következményei: munkanélküliség, nyomor, Hitler hatalomra jutása, így közvetve a II. világháború is. A most zajló, hitelpiacról kiáramló válságtól sok szakértõ a ’29-es válsággal azonos, sõt annál is nagyobb gazdasági visszaesést vár. Pedig nem szerencsés a különbözõ történelmi kontextusban lezajló recessziók közt azonosságokat vélni. A válságokban ugyanis fontos szerepet játszanak a szociálpszichológiai tényezõk: a tõzsde az önbeteljesítõ jóslatok birodalma.
A „Nagy világgazdasági válság” megváltoztatta a közgazdasági gondolkodást. Kirobbanásáig a szakértõk meg voltak gyõzõdve arról, hogy a kapitalizmusban bármilyen zavart követõen, magától helyreáll az egyensúly. Sõt a klasszikus-liberális álláspont szerint a ciklikus válságok elõsegítik a rendszer hosszú távú fejlõdését is. 1929-ben azonban kiderült, hogy nem így van. Néha olyan nagy a baj, hogy állami beavatkozásra van szükség, vagyis az adófizetõ, aki az egészrõl semmit sem tehet, kénytelen megfizetni a spekulációk okozta károkat.
A válság kialakulását több tényezõ is befolyásolja. Szerkezeti hiányosságok, rossz pénzügyi döntések mellett rendkívül fontosak a szociál- és egyéni pszichológiai hatások.
A tõzsdén ugyanis bármilyen esemény bizonytalanságot válthat ki. A bizalom megrendülése, a válságpszichózis eluralkodása kiegyensúlyozott tõzsdéket, szilárd lábakon álló bankrendszereket is képes csõdbe juttatni. Például egy nagyobb részvénycsomag eladása az árak zuhanásához vezethet. A befektetõk azt hiszik, hogy az illetõ egy bennfentes, biztosan tud valamit, ezért õk is eladnak. A tõzsdén a birkaeffektus mûködik: ha a nagy játékosok vesznek, mindenki vesz, ha eladnak, mindenki elad. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint egy japán bróker esete, aki 1 részvénytõl akart 610 000 jenért megválni, de összekeverte a gombokat és 610 000 részvénytõl szabadult meg egy jenért. Nemcsak a saját bankjának okozott óriási károkat, hanem egy komoly tõzsdei esést is elõidézett. A brókerekre nagy pszichológiai nyomás is nehezedik. 1987. október 17-én a New York-i tõzsde 22, 6 %-os esésénél felfüggesztették a kereskedést, mert a befektetõk kikészültek idegileg. Azóta van életben a szabályozás, miszerint, ha egy részvény árfolyama 10%-nál többet zuhan, az adásvételét egy órára megállítják.
A mostani válság oka az, hogy a valós gazdasági folyamatok, a cégteljesítmények elváltak az árfolyamoktól. A befektetõk olyan eredményeket vártak és áraztak be egy-egy vállalatnak, amelyeknek semmi közük nem volt a realitáshoz. Ez a lufi hitelekbõl növekedett, és most kipukkadt.
Az árak hanyatlása New Yorkban - részben arbitrázs által, részben pedig a bess esõ irányú piac lélektana révén - kiterjedt más országok értékpapírpiacaira is, a bankkölcsönök megszigorításán keresztül pedig lefelé hajtotta az árakat az árutõzsdén. Tehát a válság terjed. A globalizáció és a még fel sem térképezett piaci mechanizmusok miatt a krízis idõtartama és hatásai megjósolhatatlanok. Ha a felszíni analógiák szuggesztív, sõt elkerülhetetlen történeti törvényszerûségként való bemutatása bevésõdik a köztudatba, maga is történelemformáló tényezõvé objektiválódhat, ami az elõre jelzett irányba segíti sodorni az eseményeket. Az összeesküvés-elmélet kedvelõk szerint a tõzsdei hangulat éppen ezért erõsen manipulált. A gazdasági élet fontos szereplõi válság-jóslatokkal és nagy részvényeladásokkal befolyásolják az eseményeket. Mindenesetre az 1929-es válság után kongresszusi képviselõk is azzal vádolták a bankvilág vezetõit, hogy a krízist mesterségesen állították elõ. A tõzsdei spekulációk azonban anonim módon zajlanak, így követhetetlenek. Nem tudni, hogy mi miért történik, csak találgatni lehet.
