Új uzsoratörvény
Bár korábban már volt hazánknak az uzsorára mint bûncselekményre vonatkozó jogszabálya, büntetési tétellel súlyosbítva, azonban ezt a törvényt 1978-ban hatályon kívül helyezték. Idén március 1-jétõl ismét Btk.-ba kerül az uzsorakamat felszámításának büntethetõsége.
A fotó illusztráció.
A jogszabálynak azonban ismét akadnak olyan hiányosságai, amelyeknek pótlását mielõbb el kellene végezni ahhoz, hogy a törvény valóban az uzsorakamat megszûnéséhez vezessen. Az uzsora-bûncselekmény megfogalmazása ugyanis hiányos és jogilag erõsen megkérdõjelezhetõ.
A Btk. új passzusa a 330/A § alatt található meg, mindössze 3 bekezdés hosszúságban. Az elsõ bekezdés mindössze annyit tartalmaz, hogy három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntethetõ az, aki a sértett fél rászorult helyzetét kihasználva különösen aránytalan mértékû ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt. Ezáltal a sértettet és hozzátartozóját súlyos nélkülözésnek teszi ki. A törvény második bekezdése szerint a három év szabadságvesztés öt évre emelhetõ, amennyiben a bûncselekményt bûnszövetségben követik el, a harmadik bekezdés szerint pedig mellékbüntetésként a kitiltásnak is helye van. A bûncselekmény elkövetõjét az ország egy vagy több helységébõl, vagy akár az ország meghatározott részérõl ki lehet tiltani. Az elítélt 8 napon belül köteles a helységet elhagyni, arról azonban nem rendelkezik a törvény, hogy hová kell mennie. Ha a területre visszatér, szabálysértést követ el.
A három bekezdés nehezen értelmezhetõ, konkrét esetekben alig használható. Nem említ konkrét kamatszázalékot, mely alapján már uzsorának minõsülne a kölcsön. Pár országban ezt a jegybanki alapkamat bizonyos mértékû százalékában határozzák meg. Ugyanakkor az sem valószínû, hogy konkrét számok megadásával ténylegesen korlátozni lehetne az uzsorások hasznát. Az uzsorakamat számszerû megadása lehetne olyan magas is, amely még mindig megérné az uzsorásnak.
Az új törvény ugyanakkor nem tesz említést azon pénzintézetekrõl, amelyeknél a felvehetõ hitel többszörösen kamatozik. Holott ez ugyanolyan aránytalan mértékû ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást jelent, mintha az illetõ uzsorástól venné igénybe a szolgáltatásokat. Hol van akkor a különbség a több száz százalékos THM-mel mûködõ pénzintézetek és a behajtóembereket alkalmazó uzsorások között? Erre csupán a jogszabály majdani értelmezésekor kaphatunk esetleg választ. Elképzelhetõ, hogy a bírói gyakorlat majd megmutathatja, hogy hogyan lehetséges ezen különbség figyelembe vételével dönteni. Így az is lehetséges, hogy a pénzintézeteknek sem lesz további lehetõségük arra, hogy horribilis hiteldíjakkal sújtsák a hitelt igénybe vevõket.
Az új jogszabály létezése örvendetes, ugyanakkor a részletek kidolgozatlanok, egyáltalán nem egyértelmûek. A mérlegelési kör túl széles maradt. A törvény nem nyújt igazi segítséget, hiszen az uzsorakölcsönök általában szóbeli megállapodások alapján történnek, ami lehetetlenné teszi a bizonyítási eljárást. A márciusi életbelépés elõtt talán át kéne gondolni még egyszer hogy valóban eredményhez vezet-e ez a típusú megfogalmazás.
