Pénzügyi kultúra és vállalati felelõsség
A lapok hasábjai megteltek a pénzügyi válságról szóló hírekkel, elemzésekkel. Globális jelenség, hogy a középosztály egyként aggódik vagyona elvesztése, instrumentumainak elértéktelenedése miatt. Méltatlanul kevés szó esik azonban arról, hogy a felfordulásnak milyen hatásai lesznek a társadalmi hierarchia alján tengõdõ tömegekre. Leszámítva azt, hogy a házuk törlesztõrészletét fizetni képtelen, jobbára munkanélküli, segélyükre hitelt felvevõ (jellemzõen színesbõrû) amerikaiak csoportját jelölte meg a média a válság triggeréül, alig-alig hallani arról, mit tervez a hatalom, a pénzügyi világ a társadalmi minimum fenntartása érdekében. És keveset beszélünk mostanában arról is, hogy milyen a társadalmilag halmozottan hátrányos emberek pénzügyi kultúrája.
Az elmúlt években már történtek Magyarországon lépések. Ahogyan a telekommunikációs szektor részesei felismerték, hogy azzal, ha terjesztik a digitális írástudást, saját malmukra hajtják a vizet, s növelik a piacukat, egyfajta kék óceánra átevezve, azokat is potenciális fogyasztóvá teszik, akik eddig nem voltak azok, úgy a pénzügyi szektor is remélhetõen e felismerés kapujában áll. Igaz, hogy az egyik bank fõmûsoridõben sugárzott reklámblokkban méreg drága pénzért próbál e téren tenni, talán nem a leghatásosabb módon. Ugyanez a bank azonban már felismerte, hogy az egyik leghátrányosabb helyzetû, ugyanakkor az újra még fogékony réteg, a családon kívül nevelkedõ gyerekek felé kell lépéseket tennie. Karácsonyi ajándék helyett azt kell adni nekik, amire a legnagyobb szükségük van és aminek egy bank a leginkább a birtokában van: gazdálkodási ismereteket, pénzügyi kultúrát.
Ha konkrét kezdeményezések még nincsenek is, de a diskurzus már megindult hazánkban is a mikrofinanszírozásról, mely – talán elsõ olvasásra túlzásnak tûnhet – a szociálpolitika új vezérlõcsillaga lehet. E megoldás lényege, mely Indiában számos családot húzott ki sikerrel a mély szegénységbõl, hogy a társadalmi ranglétra alsó fokain álló embereket hitelképesnek tekint a középosztály, s különbözõ – leginkább on-line – csatornákon keresztül kölcsönt ad számukra akkora összeg erejéig, mely elvesztése vagy részleges visszafizetése még nem okoz pénzügyi csõdöt a kölcsönzõnek. A kedvezményezett pedig beindítja mikrovállalkozását (Afrikában például szõnyeg- vagy ruhakereskedést, Azerbajdzsánban saját készítésû bútorok eladását), s törleszti a hitelt. Ha visszafizette a pénzt, magasabb összeget is kölcsönkaphat. Ehhez pedig szükség van szociális munkásokra, pontosabban mentorokra. Olyan motivátor szakemberekre, akik értik, ismerik a szegénység természetét, hitelesek a hátrányos helyzetûek körében, egyben maguk is rendelkeznek a vállalkozások elindításához, a stratégia megtervezéséhez szükséges ismeretek alapjaival. Magyarországon egyelõre a szociális munkások jelentõs része híján van e kompetenciáknak.
A vállalatok napjainkban már egymást túllicitálva felelõsek társadalmilag, legalábbis igyekeznek annak tûnni. Talán két klasszikus hibát követnek el: az egyik az, hogy a jól kommunikálható programokat részesítik elõnyben, a másik pedig, hogy nem törõdnek azzal, mit is várnak tõlük tulajdonosaik, részvényeseik, azaz plusz erõforrást fordítanak társadalmi részvételükre, ahelyett, hogy az üzleti tevékenységükhöz szorosan kapcsolódó CSR-policyt alakítanának ki. A munkavállalók bevonása, az önkéntesség több okból is segít a problémák megoldásában. Ez a pénzügyi szervezetek esetében is igaz. Az önkéntes munka keretében pénzügyi kultúrát, gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen ismereteket oktató munkavállaló cége iránti elkötelezõdése növekszik, hiszen olyan programban vesz részt, melyet nem a pénz eltapsolásának tart, hanem értelmes tevékenységnek. Végül, de legelsõ sorban pedig az adott bank, biztosító hozzájárul ahhoz, hogy a magyar állampolgárok mind nagyobb hányada legyen képes megítélni azt, erejéhez mért-e hitelt felvennie plazmatévére.
Ki tudja, meddig tart a válság és milyen mélységû lesz. Az azonban biztos, hogy a világ elõbb-utóbb kikeveredik belõle, s újra indul az élet. Nem mindegy azonban hogy miként jön ki belõle a tehetõs és a generációk óta nincstelen ember. Mindannyiunk felelõssége, hogy hírig idején is bátrak legyünk a hosszú távon megtérülõ társadalmi befektetésre, azaz a társadalmi szolidaritásra.
