Üzleti világatlasz: Biztos navigáció az üzlet viharos vizein
2007-12-30
Biztos navigáció? Hogyan legyünk sikeresek egy hét alatt? Miként lehetünk tíz perc alatt tőzsdecápák? Az igazi siker titka. Ismerős könyvcímek? Ezek a nagyáruházak polcain sorakozó nyomdatermékek a sikert szinte kizárólag a kiadó számára hozzák meg, amikor is a zacsit a csuklón lóbáló kisegzisztencia behajszolja magát a boltba és nagy dühvel úgy dönt, hogy elege van a kisfőnök ordításából, ezért a maga kezébe veszi sorsának irányítását.
A könyv egyetlen igazán gyenge pontja éppen a szerzők és a kiadó által unikumnak szánt didaktikai megközelítés, az asszociatív kartográfia (associative cartography, magyarázatát lásd a 16–17. oldalon). Ennek lényege az, hogy minden részhez, fejezethez számos olyan térkép tartozik, mely vizualizálni próbálja a szövegben leírtakat. Azokat a fogalmakat használja a földrajzi helyek neveiül, amelyek a szövegben kulcsfontosságúak. Sehogyan sem tudtam megbékélni az „első hullám erőd”, „kínálatfalva”, „Johnson irányítótorony” (fiktív) földrajzi elnevezésekkel. Bár a térképek tetszetősek, s ahogyan az lenni szokott, az ember el is időzik felettük. Mégis, ha megérteni és megjegyezni akartam valamit, akkor az írott részekhez nyúltam vissza újra meg újra. Pontosan úgy éreztem magam, mint a közelmúlt angol nyelvet tanuló általános iskolás diákja. Talán még vannak, akik emlékeznek arra a magyar kiadású nyelvkönyvre, melyben az angol szöveg mellett megjelent a „hömpörö apor ündürüxi” is. A pedagógusképzésben elismert, a való élettől azonban gyengébb osztályzatot kapott túlzottan lelkes angoltanárok ebből a könyvből a teljes párbeszédek szószerinti bemagolását követelték meg a rendszerváltás nyelvtankönyv-zavarosában evickélő diákjaiktól, akiknek nem csak angolul, de „ündürüxi” nyelven is meg kellett tanulniuk mondatokat. Magam is így éreztem magam, amikor az üzleti életben egyébként igen fontos és divatos kék óceán elméletről olvasva a ”Kim & Mauborgne Óceanográfiai Intézet”, illetve az „Új Piacok Kikötő” neveket magolgattam a térképről.
Fejezetek
A könyv fejezeteinek sorrendje volt hozzám igazán közelálló. Hogyan keressünk több pénzt? – ezzel indul a könyv, tehát az üzlet mérhető sikere, a közmegegyezés szerint a vállalkozás minőségét jellemző cash flow a felütés. Innen nyitják folyamatosan a szerzők az olvasó számára a látószöget, s jutnak el a vezetésen, menedzsmenten át, az örökké tanuló szervezet leírásán keresztül az igazi sikerig, mely kiderül, hogy koránt sem a pénzszerzéssel azonos. „(…) a rendkívül sikeres vállalatok utolsó jellemzője – olvashatjuk a siker tíz „titkának” leírásakor a 153. oldalon – mégiscsak az, hogy nagyon sok pénzt termelnek.” A sikeres cégek azonban nem csak pénzért dolgoznak, óvnak a szerzők: „azok a vállalatok, melyek minden áron pénzt akarnak keresni, általában hosszú távon nem sikeresek”.
A könyv nem moralizál, és mindvégig az üzleti siker vágányán marad. Szemlélete szerint ugyanakkor a siker mércéje nem egyedül és nem első sorban a pénz. Az utolsó fejezet, mely kozmikus perspektívából tekint az üzlet világára, s a számomra didaktikailag mindvégig oly távol álló térképek közül a csillagok világát ábrázolja, társadalmi felelősségvállalásról, önmegvalósításról, az emberek személyes sikeréről szól.
A fejezetek:
I. Hogyan keressünk több pénzt?
II. Hogyan születnek a legjobb ötletek?
III. Ki itt a főnök?
IV. Hogyan irányítsuk az embereket?
V. Merre tartunk?
VI. Hogyan értékesíthetünk többet?
VII. Hogyan szervezzük meg a vállalkozásunkat?
VIII. Hogyan tehetjük hatékonyabbá a vállalkozásunkat?
IX. Miben segíthet a technológia?
X. Hogyan tanulhatunk a legjobbaktól?
XI. Hogyan alakítsuk pályafutásunkat
XII. Mit jelent az igaz siker?
Más kritikák, ismertetők:
http://hvg.hu/kkv/20061213_hogyan_keressunk_tobb_penzt.aspx
http://old.matisz.hu/MAKHIR/2007/hirlevel_2007_17.html
A könyv adatai:
Stuart Crainer, Des Dearlove (2006): Üzleti világatlasz: Biztos navigáció az üzlet viharos vizein. Sárik Györgyi, Gyimesi Csaba, Podonyi Veronika [ford.] HVG Zrt., Budapest. 185, [7] p. Eredeti cím: The business world atlas: Navigation for innovative organizations. Bibliogr.: p. [186] ISBN 963 7525 92 0
A könyv megrendelhető:
címkék:


