A Versenyképes diplomával a munkaerõpiacon címû kutatás beszámolója
A Versenyképes diplomával a munkaerõ-piacon címû, a Közép-Magyarországi régióra fókuszáló vizsgálattal az ELTE Társadalomtudományi Karán diplomát szerzett munkavállalók elhelyezkedési esélyeire, a társadalomtudományi területen végzett diplomásokkal szembeni munkaadói igényekre valamint a jelenlegi munkaerõ-piaci helyzetnek és a várható munkaerõ-szükségletnek a feltérképezésére kívántak koncentrálni.
Elsõdleges problémaként azt kell megjelölnünk, hogy az egyetemi képzés jelenleg nem veszi figyelembe a munkaadói szervezetek igényeit. Az elmúlt években, évtizedben ugyan történt változás a tantervekben, azonban ezek az átalakítások az elvárások széleskörû feltérképezése nélkül valósultak meg. Ugyan informális csatornák és az eseteleges közös programok révén az egyetem vezetõsége információval rendelkezik a cégek, a non-profit szervezetek és a különbözõ intézmények által igényelt készségek és tudáselemek körérõl, de az azok közvetítésére kialakított, formális kommunikációs csatorna még nem létezik. Ez az információhiány elsõsorban a – végzettekkel szemben a legnagyobb keresletet támasztó – üzleti szféra tekintetében számottevõ, legkevésbé a szociális intézmények esetében figyelhetõ meg.
A társadalomtudományi képzés hallgatói, az ott diplomát szerzett munkavállalók és a munkaadók jól körülhatárolták a képzés azon hiányosságait, amelyek véleményük szerint fejlesztésre szorulnak. A gyakorlati tapasztalatszerzés fontosságát minden interjúalanyunk megerõsítette. Az elhangzott vélemények szerint a képzõ intézménynek nagyobb figyelmet kellene fordítania arra, hogy az oktatásban részt vevõknek lehetõsége legyen a munkavállalás jellemzõinek és a munkaadók igényeinek a megismerésére. (Ez alól kivételt csak a szociális munka és a szociálpolitika szakok esetében tudunk tenni: az itt kialakított terepgyakornoki rendszer a tapasztalatszerzés lehetõségét biztosítja a hallgatók számára.) Mindezt a munkaerõ-piaccal kialakított szorosabb kapcsolat és intézményesített együttmûködés formájában tartották megoldhatónak a beszélgetõpartnereink.
A gyakorlati tapasztalatszerzés jelentõsége abban rejlik, hogy lehetõséget teremt – a munkaadók által leginkább igényelt – készségek elsajátítására. A különbözõ szegmensekben dolgozó munkavállalók és a munkaadók véleménye egybehangzó volt e tekintetben. A kommunikációra való készségnek, a „team”-ben végzett munkára való képességnek, a pontosságnak, az önállóságnak és a rugalmasságnak elsõdleges szerepe van egy munkavállaló alkalmazása során. Ezeknek a tulajdonságoknak a kapcsán ismét a gyakorlati tapasztalatszerzés jelentõségére kell utalnunk: az egyetemen tapasztalatunk szerint ugyanis kisebb a lehetõség ezeknek a készségeknek az elsajátítására.
A specializáció is kiemelt szerepet játszik abban, hogy versenyképes legyen egy társadalomtudományi diplomás. Egy adott területen otthonosan mozgó munkavállaló, a jövendõbeli munkahely vagy munkakör profiljához kapcsolódó speciális ismereteivel nagyobb eséllyel jut munkához.A különbözõ szegmensek munkaadói a felsoroltakon kívül más és más igényeket fogalmaztak meg az interjúk során. A piaci szegmens esetében például nagyobb a szerepe a nyelvtudásnak vagy a számítógépes ismereteknek, a szociális intézmények esetében ezzel szemben a kliensekkel zajló gyakorlati munkához szükséges készségek (empátia, alázat, türelem, határozottság stb.) szerepét hangsúlyozták interjúalanyaink. Az interjúk ide vonatkozó tapasztalatairól bõvebben olvashatnak a tanulmányban.
A felsorolt hiányosságok is magyarázzák, hogy a képzésben részt vett, vagy éppen részt vevõ interjúalanyaink kritikusok voltak az egyetemi oktatással szemben. A megfogalmazott kritikák egy része a képzés korábban jelzett hiányosságaival kapcsolatban artikulálódtak: a gyakorlati tapasztalatszerzés lehetõségének és a – szociológia szak kivételével – a specializációnak a hiányával. Az észrevételek szerint a képzésben azonban komoly problémát jelent a követelmények komolytalansága és a tanárok felkészületlensége is. Interjúalanyaink szerint sok tanár nem veszi komolyan az oktatást, nem fordít kellõ figyelmet a tudás-átadásra. Ugyanakkor az egyetem elvégzése nem követel komolyabb energia-ráfordítást, úgy is el lehet végezni az öt évet, hogy „az ember szinte be se jár az órákra”. Ezek a tapasztalatok véleményünk szerint a késõbbi munkaerõ-piaci integráció szempontjából jelenthetnek problémát. Az ilyen követelmények és feltételek mellett szocializálódó hallgatók ugyanis a késõbbiekben a pontosságot, teljességet, igényességet követelõ munkaadókkal fognak találkozni. (A munkaerõ-piaci integráció szempontjából létfontosságú készségek elsajátítása nem csak az oktatók számonkérésétõl függ. A határidõk betartásának, a pontosságnak a tanulmányi ügyek szervezése, lebonyolítása kapcsán is kiemelt jelentõsége van.)
Hangsúlyoznunk kell: a fent jelzett problémák a növekvõ hallgatói létszámra, a tömegképzésre is visszavezethetõk. A tanároknak hatalmas hallgatói létszámmal kell dolgozniuk, az oktatást sokszor ellehetetlenítõ körülmények között. Ez a tömegképzés nem csak a tanárok minõségi munkája, a számonkérés és számon kérhetõség szempontjából jelenít meg problémát. A kiscsoportos foglalkozások, a szemináriumok hiánya, a tanár-diák viszony elszemélytelenedése a tehetségkutatást és –gondozást is nehézzé teszi.
A munkaerõ-piaci integráció kapcsán megfogalmazott problémák sorában a társadalomtudományi végzettséggel kapcsolatos bizonytalanságot is ki kell emelnünk. Az ilyen diplomával rendelkezõ munkavállalók tudásáról, fõ tevékenységi területeirõl és lehetséges munkakörérõl sokszor csak benyomásai vannak a munkaadóknak. Mindez nagy valószínûséggel az egyetemen átadott tudás sokrétûségére, a képzéssel kapcsolatos információhiányra és az elhelyezkedés területeinek igen széles spektrumára vezethetõ vissza. Mindez azért jelent problémát, mert a végzettség jellemzõinek tekintetében bizonytalan munkaadó nehezebben tud keresletet támasztani a végzettekkel szemben. Valószínûleg erre is visszavezethetõ az, hogy az elhelyezkedést támogató tényezõk felsorolásakor elsõsorban a kapcsolatok szerepére helyezték a hangsúlyt a hallgatók és a munkavállalók. A munkaadói szervezetek által igénybe vett formális csatornáknak (álláshirdetés, fejvadász cég stb.) véleményük szerint kisebb a jelentõsége. Azokon keresztül ugyanis csak ritkán keresnek társadalomtudományi diplomával rendelkezõ munkavállalókat.A bizonytalanságra jellemzõ, hogy a társadalomtudományi képzésben részt vevõk, de a már diplomát szerzettek számára is problémát jelent a szakmai identitás meghatározása. Interjúalanyaink közül sokan csak nehézségek árán tudják definiálni, hogy mi is a feladata egy szociológusnak, egy szociálpolitikusnak, egy politológusnak vagy éppen egy kulturális antropológusnak. (A szociális munkások ebben az esetben is kivételt képeznek: az õ szakmai identitásuk megalapozottnak bizonyult.)
A társadalomtudományi végzettséggel rendelkezõ munkavállalók a korábban bemutatott negatívumok ellenére mégis jó eséllyel el tudnak helyezkedni a munkaerõ-piacon.[1] Ebben a munkavállalókat leginkább az támogatja, hogy a képzés révén egyfajta szemléletre, beállítódásra tesznek szert: az ok-okozati összefüggések feltárására, a rendszerben való gondolkodásra, a társadalmi jelenségek átlátására való képességre. Az ilyen szakon végzett munkavállalók tehát inkább a – munkaadók által leginkább igényelt – készségek szintjén vannak elõnyben a munkaerõ-piacon. Ezeknek a készségeknek a birtokában nagyobb az esélyük, hogy sikerül önállóan megtalálni a munkavégzés során esetlegesen felmerülõ problémák okát. Ezekkel a készségekkel a probléma megoldásához szükséges lépések sorozata is könnyebben kialakítható egy, a társadalomtudományi tanulmányokat folytató munkavállaló számára. A képzés tehát ebbõl a szempontból mindenképpen pozitívan értékelendõ. A tudományág ismertségének és elismertségének a növelése érdekében hasznosnak tartjuk a végzettség ilyen jellegû elõnyeinek tudatosítását és hangsúlyozását a munkaadók körében.
Az elhelyezkedés esélyeit a szociológusok és a szociálpolitikusok esetében növeli, hogy egyfajta átmenetet testesítenek meg a humán és a reál végzettségû munkavállalók között. Az esszék és a szemináriumi dolgozatok megírása, a szociológiai írásmûvek tanulmányozása és az esetleges gyakorlati munka mellett a módszertani képzés követelményeinek is eleget kellett tenniük a képzésben. Õk tehát egyfajta „hibrid” tudással jellemezhetõk.
A korábban megfogalmazottakat összefoglalva elmondhatjuk, hogy a társadalomtudományi munkavállalók elhelyezkedési esélyei tovább növekednének, ha az egyetem erõsítené kapcsolatát a munkaerõ-piaci szereplõkkel. Az együttmûködés kialakulása esetén a hallgatóknak nagyobb esélyük lenne a munkaadók által igényelt tudáselemek és készségek megismerésére. A munkaadói szervezeteknek emellett rálátása lenne a képzésre, a diplomát szerzettek tudásának a jellemzõire, ezáltal a szakmákkal kapcsolatos bizonytalanság és információhiány is csökkenne.
Emellett fontos a specializált képzések szerepének az erõsítése is: a szakirányú képzésben részt vett, ezáltal valamilyen területen otthonosan mozgó munkavállalók könnyebben tudnak elhelyezkedni a munkaerõ-piacon. A speciális tudás a munkaadók számára megkönnyítené a munkáért jelentkezõ társadalomtudományi végzettségû „beazonosítását”: milyen tudással rendelkezhet, milyen munkakör betöltésére lehet alkalmas az illetõ.
Elsõsorban a szociológia szak kapcsán kell kitérnünk arra is, hogy véleményünk szerint a képzésben nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a tudomány alkalmazásában rejlõ lehetõségek kiaknázására. Az egyetemnek tudatosítania kell a hallgatók számára, hogy számtalan „felhasználási területe” van a szociológiának. Az ilyen jellegû információátadásnak köszönhetõen a hallgatók reális képet kapnának az elhelyezkedési esélyekrõl, a szociológusként ellátható feladatok körérõl. Az alkalmazott szociológia elismertségének a növekedése esetén emellett a munkaadók és a képzõ intézmény közötti együttmûködés is hatékonyabbá válhatna.
[1]
