Hatáskörön túl – Vezetők személyes felelelősségvállalása

2009-10-16

SzocHáló | Veszprémi Anton

Julia Middleton, a nemzetközi vezetőképző szervezet, a Common Purpose alapítója és vezetője. Ez az intézmény egyedülálló, közösségi alapú, vezetői fejlesztési programokat kínál, miközben megkérdőjelezi a vezetésről alkotott hagyományos nézeteket. Arra próbálják rávenni az embereket, hogy minél többen véleményvezérnek, zászlóvivőnek tekintsék magukat – nem csak a saját szervezetükön belül, de a tágabb értelemben vett társadalomban is. Ennek technikájáról szól a most megjelent Hatáskörön túl című könyv.

Éles eszű, agresszív menedzserek gyorsan felkapaszkodnak a szervezeti ranglétrán, majd váratlanul légüres térbe kerülnek. Képességeik, amelyeknek addig oly sok hasznát vették, hirtelen már nem elégségesek a feladathoz, nem vezetőknek valók. Valaki azt mondta, három féle ember van: a levélemberek, akik csak a levelet veszik észre, a faemberek, akik már a leveleket és a fákat is látják, és végül az erdőemberek, akik átlátják, hogy az erdő fákból és levelekből áll össze,  és tudják, számtalan erdő létezik. Ez a köny segít abban, hogy erdőemberekké váljunk.

Julia Middleton újfajta vezetési szemléletet hirdet: olyan felfogást, amellyel felvértezve a vezetők már kimerészkedhetnek saját szervezetük zárt világának határain túlra is. A könyv számtalan elgondolkodtató elképzelést sorakoztat fel, a legváltozatosabb szektorokból és országokból hoz lenyűgöző példákat a vezetés különböző válfajaira. Mindez együtt olyan új eszköztárat alkot, amelyből bármelyik vezető profitálhat, dolgozzon akár a civil, akár az államigazgatási, akár a versenyszférában.

A könyv konkrét vezetői staratégiákat, technikákat tartalmaz. Kiemeli a megfelelő hozzáállás ismérveit: bátorság, alázat és önbizalom, függetlenség, szenvedély és hatáskeltés. Minden tényezőt egy-egy fejezetben, meglepő részletességgel tárgyal. Hangsúlyozza az emberi kapcsolatok fontosságát, amelyről a vezetők gyakran elfelejtkeznek.

Számtalan vezető azért vállal aktív részvételt a társadalomban, hogy önmagukat fejlesszék, új lehetőségeket ismerjenek meg, új ötleteket kapjanak. Ezek egy modern vezető ismérvei.

A hatáskörön túli vezetés olyasvalami, amibe azért vágunk bele, mert jobb vezetők akarunk lenni, és mert a világot is jobbá akarjuk tenni magunk körül. Persze ez nem jelenti azt, hogy csak vezető pozíciót betöltő ember állhat egy társadalmi kezdeményezés élére.

A könyv megrendelhető a HVG Kiadó Zrt-nél!


cikk értékelése
2.00 (1 szavazat)
címkék:
CSR

A Tesco és a Sanofi az idei Good CSR díjazottak

Budapest, 2011. december 8. Átadták a Good...

Átadták a CSR Hungary Díjakat

Átadták az idei CSR Hungary díjakat: 2011....