Rossz tanulók

2009-10-27

Romhányi Tamás

Roma jogvédők számításai szerint már négyszáz szegregált iskola működik Magyarországon. A hátrányos helyzetű (és az esetek nagy részében cigány származású) tanulókat külön osztályokba soroló gyakorlat a felzárkózás esélyétől fosztja meg az érintetteket.

fotó: Maly Róbert

fotó: Maly Róbert

Felelőst keresni, megoldást találni szinte lehetetlen. Szociológusok amerikai minta nyomán white flight-nak, fehér menekülésnek nevezik, amikor a többséghez tartozó szülők íratják máshová gyermekeiket, a helyben maradók pedig spontán szegregáció áldozatává válnak. Kutatók szerint a diplomás anyák hatvan százaléka nem a körzeti iskolába járatja gyermekét, míg az alapfokú végzettséggel rendelkezők kilencven százaléka elfogadja a legközelebbi iskola által nyújtott színvonalat. Az olló egyre nyílik.

Az integrált oktatási rendszer tapasztalatai szerint a modell akkor sikeres, ha a hátrányos helyzetű tanulók aránya nem haladja meg a tizenöt, legfeljebb húsz százalékot. De mit lehet ott tenni, ahol a környéken ennél magasabb arányban élnek hátrányos helyzetű családok?

Ferencváros romák és szegények lakta utcái jó terepet kínálnak arra, hogy a gyerekek elkallódjanak. Mégis, egy művészeti alapítványnak köszönhetően az utóbbi években több tucatnyi roma fiatalból lett képzett, és rutinos színész - nem mellékesen az iskolai eredményeik is ugrásszerűen javultak. Mintha nem is azon a környéken nőttek volna fel.

Nehéz eldönteni, ki indul nagyobb hátránnyal egy hétköznapi általános iskolában: a romatelep hátsó udvaráról érkező kisgyerek, vagy középosztályhoz tartozó, de a tanulási zavarokkal küzdő kisdiák. A dyslexiával, diszgráfiával küzdő, halmozottan beszédhibás, vagy egyszerűen csak hiperaktív gyerekek gyorsan kihullanak a normálisnak tekintett iskolákból. Különleges problémáikkal sem a tanárok, sem az osztálytársaik nem tudnak mit kezdeni, a kirekesztés, elkülönítés szinte törvényszerűen következik be. Az érintett szülők kálváriája azt mutatja, Pest déli kerületeiben még pénzért sem találni olyan iskolát, ahol jó szívvel fogadnák az ilyen gyerekeket.

A cikk további részletei elérhetőek itt >>>



cikk értékelése
0 (0 szavazat)
címkék:


A Tesco és a Sanofi az idei Good CSR díjazottak

Budapest, 2011. december 8. Átadták a Good...

Átadták a CSR Hungary Díjakat

Átadták az idei CSR Hungary díjakat: 2011....