Adni jó, és kapni sem rossz...
A karácsony elmúltával kikerül a fókuszból a rászorulók segítése. Az ünnep alkalmával a média különös figyelmet szentel az adományozási akcióknak, így nem kell különösebb erőfeszítést tenni ahhoz, hogy rátaláljunk a segítségnyújtás számunkra hiteles, szimpatikus módjára. Mit tehetünk azonban ezen a téren karácsony után? Számos civil szervezet keres önkénteseket akár rendszeres, akár alkalmi tevékenységekre. Ha a munka, a család vagy a tanulás mellett úgy érezzük, hogy egy perc szabad kapacitásunk sem marad arra, hogy mások munkáját, életét segítsük, akkor sem kell feladni a társadalmilag felelős magatartás lehetőségét. Az év folyamán számos olyan használati tárgyat dobunk ki, mely számunkra már haszontalan, de másoknak akár nélkülözhetetlen is lehet. Az alábbiakban olyan évek óta működő weboldalakat mutatunk be a teljesség igénye nélkül, melyek célja, hogy az adományok és önkéntesek illetve a támogatásra szoruló személyek, szervezetek egymásra találhassanak. Akár kis odafigyeléssel nagy segítséget nyújthatunka rászorulóknak!
A weboldalt egy magánszemély hozta létre. Az oldalon regisztrálni kell, majd e-mailes kapcsolatba léphetünk a felajánlóval, illetve a kérelmezővel. Az oldalon nemcsak tárgyak, hanem szolgáltatások is kérhetőek, felajánlhatóak. „A portál célja, hogy olyan ESZKÖZT bocsásson rendelkezésre, mely közvetlenül és átláthatóan köti össze az adót, a kapni kívánóval.”
A weboldalon látszik a kérések és a felajánlások száma, amelyek alapján a honlap egy működő felületnek tűnik. Az oldal jól áttekinthető, tematikusan kereshetőek a termékek, illetva időrendben is megjelennek a friss felajánlások és kérések. A tranzakciót a két fél egymás között bonyolítja le, semmilyen jogot nem tart fent az oldal üzemeltetője. Ez kissé megkérdőjelezi az oldal hitelességét, hiszen nem ellenőrizhető, hogy az igénylő valóban rászorul-e az adományra.
Ez az oldal szintén magánszemély kezdeményezésére jött létre. Kicsit bonyolultabb szerkezetű, de könnyen átlátható, használható. Több tematika alapján lehet szűrni a kéréseket és a felajánlásokat. A kéréseknél pl. „rászorulók” és „jó lenne” kategóriák is megjelennek, ami lehetőséget ad arra, hogy ne csak a leghátrányosabb csoportok juthassanak adományokhoz. Hiszen megunt tárgyainknak a kukánál mindenütt csak jobb helye lehet. A felajánlások között beszélgetés és tanácsadás is szerepel – jelezve, hogy sokféleképp adhatunk szívességet másoknak. Sőt, ha nem jut eszünkbe semmi szívesség, amit felajánlhatnánk, egy külön menüpont segít abban, hogy kitaláljunk valamit. http://szivesseg.net/content/otletek-gondolatok
NIOK Alapítvány által működtetett adományozói felület civil szervezetekre fókuszál. Azoknak ajánljuk az oldalt, akik szívesebben adnak civil szervezetnek, mint magánszemélynek – mondván: így jobban bíznak, hogy felajánlásuk így megfelelő helyre kerül. Az adományozó itt választhat a jelentkező civilek közül.
A civil szervezetek itt tanácsokat és hasznos tudnivalókat is kaphatnak arról, hogyan érdemes adományt kérni, mitől válnak hiteles és átlátható szervezetté az adományozó szemében. A kérésnek is van ugyanis tudománya. Az oldalon ugyanakkor elég kevés felajánlás található.
Új kezdeményezése az oldalnak a Kőleves projekt. Itt különböző civil projektek „hozzávalóit” adhatják össze az adományozók.
Közösségi kölcsön oldalként definiálja magát ez a kezdeményezés. A baráti és karitatív kölcsönöket szervező webhelyen kizárólag pénzt lehet felajánlani az oldalon megjelenő számodra tetsző vállalkozási kezdeményezéshez. Nem kell nagy összeggel rendelkezni, hiszen a kölcsönért folyamodó vállalkozásnak többen adhatják össze az indító részletét. Csak pénzünk kamatáról kell lemondani, hogy egy olyan vállalkozás beindítását segíthessük, amely hosszútávon megélhetést biztosít a kérelmezőnek és családjának.
Azok, akik nem szeretik a virtuális világot, de sok felesleges tárggyal rendelkeznek, amiket nem szeretnének kidobni, látogassanak el a Kesztyűgyár Közösségi Ház cserebere piacára minden hónap utolsó péntekén. A program célja nem annyira az adományozás, mint inkább az újrahasznosítás segítése, de a program utolsó egy órájában a megmaradt tárgyak ingyen elvihetőek.


