A változáshoz akarni kell - A H2O projekt
Hejőkeresztúron a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásáért 10 évvel ezelőtt kezdtek használni egy speciális oktatási és nevelési módszert, mellyel egyedülálló eredményeket értek el a körzetben. A Hátrányos Helyzetűek Oktatása (H2O) projekt ezt a speciális programot hivatott terjeszteni az országban, azért, hogy előbb-utóbb minden gyermek, függetlenül szociális és kulturális hátterétől, egyenlő esélyekkel léphessen tovább az általános iskolából.
Óra Hejőkeresztúron
Ha három szóval kellene jellemeznem a H2O projekt lényegét, a három szó az elhivatottság, a változás és az odafigyelés lenne. Elhivatottság, amellyel a projektben résztvevők dolgoznak a gyermekekkel, a változás, melynek szükségességét felismerték a tanárok, és az odafigyelés, amit ezek a hátrányos helyzetű diákok megkapnak a programnak köszönhetően.
A projekt célja, hogy az Amerikában kifejlesztett Komplex Instrukciós Program magyarországi kibővített változatát minél több hátrányos helyzetű gyerekkel foglalkozó iskolába eljuttassák, s hogy minél több nehézségekkel küzdő diák egyenlő esélyeket kaphasson a továbbtanulásra.
A Komplex Instrukciós Program (KIP) lényege, hogy az általánosan ismert státuszkülönbségeket, melyek egy iskolai osztályon belül felmerülhetnek, kiküszöbölje; a gyermekeknek minden lehetséges perspektívát megmutatva, megadják a lehetőséget, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból.
Általánosan ismert a szituáció - mondja Rácz Tünde Fatima, a projekt vezetője -, amikor a kevésbé jó tanuló, vagy éppen tanulási nehézségekkel küzdő gyermek, a hátsó padba kerül, hogy minél kevesebb figyelmet kelljen rá fordítani, esetleg épp ellenkezőleg: a tanár minden alkalmat megragad, hogy - akarva-akaratlanul - megszégyenítse a diákot azáltal, hogy a gyermeken rendszeresen kellemetlen feladatokat kér számon. A szóban forgó program célja, hogy ezzel a helyzettel többé ne kelljen a gyermekeknek találkozniuk.
A Lakkozó utcai Gyermekház Általános Iskola egy teljesen hagyományos budapesti oktatási intézményre emlékeztet, iskolába tartó, átlagos gyermekek csoportjával az épület kapujában. Becsengetés után, az osztálytermek ajtajain belépve azonban már valami egészen különleges jelenséggel találkozik az ember. Első ránézésre átlagos kisiskolások összetolt padoknál duruzsolnak, a tanár pedig gyakorlatilag hang nélkül "csak" figyelte őket. A gyerekek nem szabadfoglalkozásban vesznek részt, éppen ellenkezőleg: egy tudatosan felépített program lépéseit végrehajtva tesznek szert matematikai ismeretekre.
A hejőkeresztúri bázis iskolában alkalmazott módszer bizonyos elemeit adoptálta az általános iskola. A program négy meghatározó részből épül fel: a már említett Komplex Instrukciós Program, a táblás játékok, a differenciált oktatás szervezés és a generációk közötti párbeszéd együtt alkotják az egyedülálló módszer magyar sikerét.
A gyermekek csoportokra osztva dolgoznak, a csoportokon belül pedig különböző szerepeket vállalnak fel közös megegyezésük alapján: a kistanár, az időfelelős, a csendfelelős és a beszámoló szerepeit. Miután megkapták feladataikat, kb. 15-20 perc áll rendelkezésükre, hogy azokat megoldják. Az időfelelős erre bizonyos időközönként felhívja a csoport figyelmét, a csendfelelős rendet tart a csoporton belül, a kistanár irányítja a feladatmegoldásának folyamatát, és végezetül a beszámoló mutatja be a feladat eredményeit.
Matematika órán a feladat megoldása során különböző táblás játékokat használnak a műveleti eredmények vizuális megjelenítéséhez, mint például tamba, hex, mankala. Ehhez kapcsolódóan például az eredményként kapott számokhoz betűk tartoznak, a betűkből szavak állnak össze, mely szavak gondolatokat indítanak el a gyermekekben, s ezeket a gondolatokat rajzokkal, képekkel jelenítik meg a feladat befejezéseként. Igazán komplexnek tűnik ez így hirtelen, de a gyermekek láthatóan élvezik, továbbá, ahogy Kovácsné Dr. Nagy Emese, a magyar program kidolgozója állítja, míg a hagyományos, frontális tanítási módszer alkalmával a diákok az elmondottaknak kb. 15%-át jegyzik meg, addig ezzel a módszerrel ez az arány 20-30%-ra nő.
Az idő lejárta után a beszámoló szerepét betöltő diák kimegy a táblához, és elmondja mi volt a feladat, hogyan oldották azt meg és mi lett az eredmény. Továbbá egy nagyon lényeges momentumot nem hagynak ki soha: elmondják hogyan dolgoztak csoporttársaik, és megköszönik a munkát; "Mindenki szépen dolgozott, megdicsérem a csoporttársaim" - mondja az egyik beszámoló diák. Mindez egy hátrányos helyzetű, 6-7 éves diákokból álló osztályban zajlik, ahol speciális nevelési igényű és mély szegénységből származó más nehéz sorsú gyermekek egyaránt részt vesznek ezekben a feladatokban.
A szerepek és a csoportok tagjai minden órán változnak, elérve ezzel azt, hogy a diákok minden szerepkörben kipróbálják magukat, megtanuljanak alkalmazkodni és kommunikálni bármilyen csoportban.
A hagyományosnak egyáltalán nem mondható csapatmunka után a diákok személyre szabott feladatokat kapnak, melyeket a tanár már aszerint állít össze, hogy a gyerekek megfigyelése után tudja, melyik gyereknek milyen képességét kell hangsúlyosan fejleszteni.
Mindennek megvalósításához a tanár részéről komoly idő- és energiabefektetés szükséges, amit sokan nem tudnak vállalni, még akkor sem, ha szeretnék elérni azt a fejlődést, amit Hejőkeresztúron láthat az ember. "Amikor elment a tantestületünk megnézni Emeséék iskoláját, és láttuk, hogy működnek a dolgok, láttuk, hogy a diákok hogyan viselkednek az órákon és a szünetekben, azt gondoltuk, hogy ez az, ide akarunk eljutni" - mondja Potocki Ferencné, a Lakkozó utcai Gyermekház Általános Iskola tanára. A szándék tehát hamar megszületett, a nyitottság általában megvan, ám a megvalósítás során a tanároknak olyan új kihívásokkal kell megbirkózniuk, amelyek nehezíthetik a projekt kitűzött célját: öt éven belül húsz hátrányos helyzetű általános iskolának átadni a módszert. A tervek szerint az iskolák bővülő száma fogja lehetővé tenni, hogy egyre több tanár lesz képes kollégáinak megtanítani a program elemeit. Az iskola, mely vállalja, hogy a KIP módszerével oktat a tanórák 20%-ában (ez az arány, amellyel hatékonyan elérhető a fejlődés), köteles legalább 5 évig alkalmazni a módszert, mert ahogy Kovácsné Dr. Nagy Emese hangsúlyozza, csak így lesznek a programnak látható, és nem utolsósorban mérhető eredményei.
Ő és kollégái Hejőkeresztúron már 10 éve használják a módszert, ahogy mondja azért, "mert adott volt a hátrányos helyzetűek szituációja és egyszerűen láttuk, hogy hagyományos módszerekkel nem működött az oktatás". Ezalatt a továbbtanuló iskolásokról is szereztek tapasztalatokat. Felmerült a kérdés, vajon nem lesznek-e a gyerekek "elkényeztetve" ezzel a módszerrel, vajon nem okoz-e nehézséget számukra középiskolában tanulni ezután? Emese azt tapasztalta, hogy a továbbtanuló diákok, akiknek száma jelentősen megugrott a módszernek köszönhetően, mind azt jelzik vissza, hogy unatkoznak, hogy nem történik semmi az órákon. Ettől függetlenül diákönkormányzatokban például hagyományosan vezető szerepeket töltenek be ezek a diákok, mert kommunikációs képességeik úgy fejlődtek ki, hogy nem jelent problémát számukra ez a fajta szerepvállalás. Ahogy Potocki Ferencné is mondja a KIP-es órákon "nagyon fontos dolog, hogy minden gyerek szóhoz jut, minden gyerek megtanulja kifejezni a gondolatait".
Tapasztalva egy meglátogatott órán, hogy a gyerekek valóban élvezik ezt a fajta tanulási folyamatot, megerősítést nyert az Emese által ismertetett statisztika a diákok véleményéről. Eszerint amikor a gyerekek legelőször találkoznak ezzel a módszerrel, mindössze 3%-uk mondja azt, hogy nem tetszett neki, a maradék 97% pedig fele-fele arányban vagy a 'nagyon tetszett' vagy a 'jobb, mint a hagyományos óra' válaszokat adja. Ahogy ő állítja, ez a 3%, akinek nem tetszik, általában azon gyerekeket jelenti, akik kimondottan tehetséges diákok, akiknek nem érdekük a csapatmunka, mert e nélkül is rendszeresen van sikerélményük.
A H2O projekt kitűzött céljának eléréséhez az elhivatottságon és az akaraterőn túl természetesen szükség van egy összetartó tantestületre és nem utolsósorban pénzre, mellyel a program tanítását és a későbbi nyomonkövetést is megoldhatják. Pillanatnyilag a projekt szponozorációját a Gábor Dénes Díjasok Klubja, a Kürt Zrt. és a Zwack Unicum Nyrt. látja el. A projekt vezetője hangsúlyozza, hogy szerinte a hátrányos helyzetű iskolák segítése társadalmi felelősségvállalás is kell hogy legyen, ezért indították el a "Fogadj örökbe egy iskolát!" programot, melynek keretében a fent említett támogatóknak köszönhetően a Lakkozó utcai iskola után a budapesti Molnár Ferenc Általános Iskola tanárainak képzése folyik.
Magyarországon jelenleg 1600 hátrányos helyzetű általános iskola van, a H2O projekt pedig remélhetőleg a kezdet ahhoz, hogy ez a szám jelentősen csökkenjen majd.
