Élet a reményen túl
Nem csak szakmai berkekben kavart hatalmas port Solt Ágnes szociológus 2008-2009 között folytatott, mélyszegénységben élő, szegregált romákkal kapcsolatos kutatásának eredménye és módszere. Az Egál április 20-ai adásában erről vitázott Solt Ágnes, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa és Dupcsik Csaba, az MTA Szociológiai Intézetétől.
Ma Magyarországon egyre mélyül a szakadék a romák és nem romák között. Solt Ágnes tanulmánya segíthet megoldást találni a problémára, hiszen olyan kérdéseket vet fel, amelyekről nem beszélünk nyíltan a társadalmunkban, vagy éppen ellenkezőleg, mélyítheti az előítéletek gyökereit, igazolást adhat a szélsőséges hozzáállásra?
Solt Ágnes kutatásának célja az volt, hogy szegregált telepeken élő emberek mindennapjait, mentalitását, megküzdési stratégiáit feltérképezze. Eredetileg olyan embereket akart vizsgálni, akik három csoportképző tényezőnek felelnek meg: kirekesztettek, kisebbséghez tartoznak és mélyszegénységben élnek. Így esett a választása a romák egy, ezeknek a kritériumoknak megfelelő csoportjára. Alapvető célja ezzel a tanulmánnyal, illetve –ahogyan nevezte- záródolgozatával, hogy előremozdítsa ezeknek az embereknek a helyzetét.
Ezért érezte szükségét a módszertani újításnak, ezért tér el módszere a megszokottól.
Ez a módszer egyfajta kvalitatív kutatás, ami arra irányul, hogy a tények, jelenségek, információk mögött rejlő okokat és motivációkat tárja fel. Fontos a kutató és a célcsoport között az interakció, a célcsoport szubjektív valóságának megismerése. Ennél a módszernél a kutató nem él előfeltevéssel, amit bizonyítani, vagy cáfolni kíván. Az adatfelvétellel párhuzamosan történő elemzéssel generálja azt. A cél az, hogy ezzel a módszerrel releváns és problematikus viselkedésmintákra adjanak magyarázatot. Az adatfelvétel módja a mélyinterjú, jelen esetben a mozgástér, család, idő, munkalehetőség, közösség, életút dimenziói mentén.
A kutatása olyan eredményeket hozott ki a már meglévő, más, hagyományos módszert használó kutatások eredményei mellett, amelyek heves vitát váltottak ki a szociológusok körében és a közbeszédben egyaránt.
A szociológusnő szerint vannak olyan területek, amelyeket eddig még senki nem vizsgált, (például a telepen belüli konfliktusok, hogy miért maradnak mégis ott az emberek, ha ez nem jó nekik), ezeket próbálta feltárni.
Arra az eredményre jutott, hogy ezeknél a csoportoknál a sorsközösség dominál és inkább a rivalizálás, mint a szolidaritás érvényesül, a közegből kitörni akarókat visszahúzzák, vagy kiközösítik, nem hisznek helyzetük jobbrafordulásában. Olyan kommunikációs technikákat fejlesztenek ki, amelyek a tehetetlenség kommunikálására szolgálnak. (pl.: folytonos panaszkodás)
Ezek a technikák hozzájárulnak ahhoz, hogy áttolják a felelősséget másokra és ne ismerjék fel a lehetőségeiket (amikből kevés van, vagy egyáltalán nincs).
Önmagában a mélyszegénység és szegregáció, kirekesztettség tud kialakítani olyan életstratégiákat, amelyek a gát pici részéül szolgálnak, hogy ne tudjanak kitörni ebből, de ez nem azt jelenti, hogy ezek az emberek hibásak ebben - mondta Solt Ágnes.
Dupcsik Csaba szerint három szinten lehet kritikát formálni a tanulmánnyal szemben. Az első szint a módszertanra vonatkozó szint, egészen egyszerűen, hogy jó-e vagy sem maga a módszer, amivel a szociológusnő dolgozott. A második szint etikai kérdéseket vet fel, jól viszonyul-e a kutató a kutatás tárgyához, jelen esetben a romákhoz. Az utolsó, harmadik szint a háttérre vonatkozik, hogy milyen irányzat áll akár Solt Ágnes, akár a kritikusai mögött. Ezek a szintek összemosódnak, nem lehet róluk külön-külön beszélni.
A szociológus szerint nem azzal van a baj, amit Solt Ágnes írt, hiszen sok, kritikai irányzatot képviselő szociológus is állított már negatívat a romák helyzetéről, hanem ahogyan leírta észrevételeit.
Fontos kiemelni, hogy akikről ír, az a romáknak is csak egy kicsi hányada, viszont nagyon sokan általánosítanak ez alapján, így inkább árthat a romáknak összességében, mint használhat.
Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa szerint ez a kutatás szakmailag nem üti meg a végzett szociológustól elvárható szintet; nem megfelelő sem elméleti, sem szakirodalmi, sem pedig kutatás-módszertani szempontból. Egyoldalú, sztereotip, és hiányosságai miatt hitelességének kérdése is felvetődik.
A tanulmány körül kialakult vita arról szól, hogy ez a záródolgozat igazolást adhat azoknak, akik már nem hisznek az eddigi kutatások érvényességében, megbízhatóságában. A gondok egyre csak sűrűsödnek, megoldásra nem igazán látni esélyt.
Solt Ágnes szerint a megoldás a minőségi oktatásban, munkahelyek hozzáférhetővé tételében rejlik, valamint abban, hogy ez a réteg lásson és láthasson valamilyen érdekérvényesítési utat, amit most nem lát. Higgyen abban, hogy ha valamit tesz a saját ügye érdekében, akkor jobb lesz a helyzete.
Az ellenállás romák és nem romák között kétoldalú. Ez az ellenállás értékválsághoz vezet, ami olyan mértékben mélyítheti el a problémát, hogy katasztrófa lehet a vége.
Az lenne jó, ha a politikusok azok alapján a tanulmányok, javaslatok alapján döntenének a probléma orvoslására vonatkozó lépésekben, amelyeket a hozzáértő szociológusok alkotnak. Ezzel szemben a mai politikai gyakorlatban ez pont fordítva van Solt Ágnes szerint.
Vannak politikusok, akiknek vannak bizonyos gondolataik arról, hogy milyen (roma)programokat alakítsanak ki. Felkérnek egy szakembert, hogy végezzen egy kutatást, aminek olyan eredménye lesz, ami az ő elképzeléseiket alátámasztja.
Abban mindkét vitázó fél egyetértett, hogy fontos lenne a szociológusoknak egy közös álláspontra jutnia. Közösen meghatározni és megoldást keresni az egyre égetőbb problémára.
A tanulmány elérhető itt >>>
