10 éves a Gólyahír Egyesület
2010. júniusában a Gólyahír Egyesület a 10. születésnapjára konferenciát szervezett Százhalombattán. A konferencián az örökbeadó és az örökbefogadó szülők és gyermekeik problémái és örömei is szóba kerültek.
A fotó illusztráció.
A Gólyahír Egyesület a válság- és krízishelyzetben lévő, várandós anyákért és gyermekeikért alakult. Céljuk, hogy a válsághelyzetben lévő anyák végül gyermeküket fel tudják nevelni. Amennyiben erre nincs lehetőségük, anyagi helyzetük nem engedi meg, vagy nem tudják megtenni, nem érzik készen magukat a gyermekük felnevelésére, akkor a gyermekük részére biztosított nyílt örökbefogadással gondoskodhatnak róluk. A nyílt örökbefogadás alapja, hogy a vér szerinti szülő és az örökbefogadó szülő ismerik egymást, így lehetőség nyílik arra, hogy megismerjék egymás élettörténetét, a szülőanya biztosan tudhassa, hogy gyermeke jó helyre kerül és a későbbi kapcsolattartás sem kizárt. A zárt örökbefogadási rendszerben erre egyáltalán nincs lehetőség, a gyermek még kérésre sem biztos, hogy megismerheti vér szerinti szüleit.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium munkatársa, Lajtai Csilla, a várható jogszabálymódosításokról tartott előadást. Egy új gyermekvédelmi törvény jó keretet adhat, de semmiképpen sem lenne előnyös, ha túlszabályozna, túlságosan korlátozná a gyermekek lehetőségeit, adminisztrációkkal túlterheltté tenné a gyermekek védelmét. Az 1967-ben létrejött Európai Egyezmény a Gyermekek Örökbefogadásáról ebben a témában fogalmaz meg irányelveket. Ehhez az egyezményhez Magyarország még nem csatlakozott. Bár sok ponton a magyar jogszabályok megfeleltethetőek az egyezmény alapelveinek, pár különbség létezik a nemzetközi elvekhez képest (pl.: hazánkban a Gyámhivatal és a bíróság dönt arról, hogy ad-e felvilágosítást az örökbefogadottaknak a szüleikről).
A gyermekvédelmi törvényben több változás várható, így például a nyílt örökbefogadás a jövőben csak szakmai szervezetek közreműködésével lesz lehetséges, és az örökbefogadott gyermekeket öt évig fogják utánkövetni.
A KSH adatai szerint 2008-ban 739 örökbefogadás történt, amelyből mindössze 154 a nyílt örökbefogadások száma.
A családi anamnézis, a vér szerinti rokonok kórtörténetének ismerete teljesen hiányzik az örökbefogadottaknál, mint azt Németh Tünde, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet munkatársa elmondta. Ez megnehezíti az örökbefogadott gyermekek egészségvédelmét, hiszen így a gyermek nem tudhatja, milyen betegségek fordultak már elő a családjában.
Bátki Anna, a Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia klinikai szakpszichológusa szerint az örökbefogadott gyerekek közül az átlagnál lényegesen többnél mutatnak ki pszichiátriai problémákat. A felülprezentáltság oka azonban összetett, nem biztos, hogy valóban sokkal több az örökbefogadottak között a pszichiátriai beteg, mint a saját családjukban élők között, előfordulhat, hogy az ok mindössze annyi, hogy az örökbefogadó szülők előbb viszik orvoshoz gyermekeiket, mint a vér szerinti szülők.
A csecsemőotthonokba évente 600 és 1500 közötti gyermek kerül be, de mindössze évi 320-450 gyermeket fogadnak örökbe. Ennek oka nem az, hogy kevés örökbefogadó szülő, hanem hogy a vér szerinti szülők gyakran nem mondanak le gyermekeikről, akik így akár nagykorúságukig a gyermekvédelmi rendszerben maradhatnak.
A Gólyahír Egyesület elnöke, Mórucz Lajosné, elmondta, hogy mindenki karitatív munkában dolgozik az egyesületnél. Véleménye szerint a legfontosabb elv, hogy nem szabad elítélni azt az anyát, aki örökbeadja, tehát gondoskodik gyermekéről.
Sebők Zsuzsa, Gólyahíres örökbefogadó szülő és pszichológus az örökbefogadás pszichés problémáiról is mesélt az örömök mellett. Az örökbefogadott gyermek élete egy hatalmas traumával indul, le kell szakadnia a vér szerinti szülőről, aki 9 hónapig a szíve alatt hordta. Ez tartós szeparációs félelem felfokozott stresszhelyzetet jelent a gyermek számára. Ugyanakkor ez a megrendült ősbizalom keresi önnön gyógyulását. Sok szeretettel és odafigyeléssel ezek a kezdeti traumák jelentősen csökkenthetőek.
A nyílt örökbefogadás több előnnyel is rendelkezik a titkos örökbefogadással szemben: a gyermeknek esélye nyílik megismerni vér szerinti szüleit, lehetőség van a családi anamnézis feltérképezésére és kisebb a gyermek szeparációs szorongása. A nyíltan örökbefogadó családok sosem titkolják a gyermek elől az örökbefogadás tényét, ami titkos örökbefogadásnál előfordul. Az eltitkolás azonban súlyos családi traumákhoz vezethet, ez a titok terheli a család pszichéjét.
A gyermekeknek, vér szerinti és örökbefogadó szüleiknek is rengeteg segítséget tud nyújtani a Gólyahír Egyesület. További információk a honlapjukon:
http://www.golyahiregyesulet.hu/


