Élmények a gyermekotthon falain túl – alternatív felkészítés az önálló életre
Ahogy arról korábban már írtunk, kritikus kérdés, hogy mi történik a gyermekotthonokból vagy az utógondozók szárnyai alól kikerülő fiatalokkal a „való világban”, hogyan boldogulnak majd, amikor csekély anyagi forrásukkal, segítség nélkül maradnak. Az önálló életre való felkészítésben, az anyagi és jogi támogatáson túl, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban a gyerekek személyiségfejlesztésére is igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni. Milyen speciális módszerekkel teszik ezt és az hogyan segíthet az intézet gyerekeknek? - Bárnai Árpád, az otthon szabadidő szervezője adott választ a kérdésekre.
Hogyan jutott eszedbe, hogy új módszereket alkalmazz a gyerekek szabadidős tevékenységének szervezése közben?
Részt vettem egyszer egy személyiségfejlesztő tréningen, ami komoly szemléletváltásra késztetett, és úgy gondoltam, meg úgy láttam más fiatal csoportoknál, hogy ezek a nem formális pedagógiai módszerek (a nem formális pedagógiai módszerek az iskolarendszeren kívüli, ismeretek átadására szolgáló foglalkozásokat, tevékenységeket jelentik – szerk.) nagyon jó hatással lehetnek az emberekre.
Milyen nem formális nevelési/pedagógiai módszerek ezek, amiket az otthonban is használtok?
Olyan élménypedagógiai eszközöket használunk, amik a gyerekek önbizalmát és énerejét növelhetik. Amik olyan helyzeteket teremtenek számukra, amelyekben fel kell, hogy találják magukat, és ebből tanulnak valamit.
Tréningekre, önkéntes munkákra küldjük őket, táborokat szervezünk nekik, és új sportélményekkel gazdagodnak, amikor elvisszük őket kötélpályákra vagy sziklát mászni.
Nemrég, például, Görögországban volt egy ún. Synergy First Step tréning, amin az otthonból részt vettek gyerekek. Ott is jól megfigyelhető volt, hogy nagyon jól működnek az élménypedagógiai impulzusok. Egyrészt voltak előadások, azok is valamelyest érdekelték a gyerekeket, de igazából a személyiségfejlesztő helyzeteket szerették, amikor azt látták, hogy más problémás helyzetű fiatalok, ráadásul más országból, ugyanúgy küszködnek; másoknak is vannak gondjaik, és bizonyos helyzetekben ezekkel a fiatalokkal együtt kell megoldaniuk feladatokat. Ez egy nagyon más élmény volt számukra, mint amivel az intézmény falain belül találkoznak.
Beszéljünk kicsit többet ezekről a tréningekről és hatásukról.
Általános tapasztalatuk ezeknek a gyerekeknek, hogy sok fontos dolog rajtuk kívül álló erőkön múlik, nincs ráhatásuk a világra, amiben élnek. Ezeknek az említett tréningeknek pedig a fő témája az, hogy te magad hogyan tudsz hatni arra, ami van, amiben élsz. A megoldásokra pedig tapasztalati tanulás révén jönnek rá.
Léteznek erős személysiégfejlesztő tréningek, az említett Synergy, amit az Egyesek Ifjúsági Egyesülettel szervezünk, és táborok, amelyeket pedig az Élményakadémiával csinálunk, ahol az outdoor élmények válnak hangsúlyossá. Az outdoor tevékenység azt jelenti, hogy szabadon, a természetben kell feladatokat önállóan megoldaniuk.
Én úgy látom, hogy a kalandélmény, az önkéntesség és rendkívüli tréning helyzetek ráébresztik a fiatalokat, hogy lehet dolgokat másképp is csinálni, és ez a felismerés egyfajta lendületet ad nekik.
Tudnál konkrét példát mondani, amikor láttad a hatását ezeknek?
Például ezen a görögországi tréningen volt olyan, hogy egyszerűen nem fordítottunk a gyerekeknek, hanem maguknak kellett megoldani, hogy hogyan hidalják át a kommunikációs problémákat. Egy idő után belejöttek, a tréning végére nem okozott nekik gondot, hogy addig nulla angol tudással beszélgessenek a többiekkel, akik természetesen magyarul nem tudtak. Néhány hónappal később, az egyik lány, aki részt vett ezen a tréningen, bejött az irodámba és csakúgy elkezdett angolul beszélni, megpróbálta elmondani, hogy mi történt vele aznap. Ő például a tréningen szerzett élmények hatására elkezdett nyelvet tanulni.
Másrészt pedig van ezeknek a tréningeknek egy outdoor része, ami a természettel való találkozás miatt nagyon hatásos. Azokban a helyzetekben, amikkel ott találkoznak, a külső kontrollos világlátás, amit korábbi tapasztalataikból hoznak ezek a gyerekek, eléggé konfrontálódik a valósággal: hiszen a tréningen nekik kell megoldaniuk olyan helyzeteket, amikben egyébként az otthon dolgozói segítenék őt.
Alapvetően abban látom az egyik nehézséget, hogy a gyerekek igazából egyfajta burokban élnek az otthonban, és később, mikor kikerülnek és egyszerre eltűnik ez a védelem, akkor nehezen találják fel magukat. Ebben segíthetnek ezek a módszerek.
Intézményileg mennyire nehéz ezt megoldani? Az otthon hogy áll ezekhez a nem formális módszerekhez?
Az intézmény nyilvánvalóan a gyerekek érdekeit védi, ráadásul teszi ezt törvény által előírt módon is, így egyáltalán nem mindegy, hogy a gyerekek mikor mennek, hova és kivel. Bizonyos értelemben tehát az otthon egyfajta szűrő, eldönti, hogy mit enged be és mit nem. Ez függ egyrészt az anyagi lehetőségektől, hiszen a források szűkösek, és függ attól is, hogy az új, külső szakemberek által hozott módszerek illeszkednek-e az otthon dolgozóinak módszereibe és a jog által előírt védelmi rendszerbe. Nyilván az intézmény vezetőségének több szempontot mérlegelnie kell, de azt látom, hogy tiszteletben tartva a dolgozók igényeit és módszereit, sikerült kompromisszumot kötni.
Említetted az önkéntes munkát mint használható módszert. Hogyan tudjátok azt a gyerekek életébe bevonni?
Részt vesznek a gyerekek olyan programokon, ahol az önkéntes munka a lényeg, és természetesen itt is az otthonon kvüli kortársakkal működnek együtt. Voltunk például Tatabányán a KÖZÖD találkozón, ahol fogyatékkal élő fiatalokkal dolgoztak. Első nap játékos feladatokkal és beszélgetésekkel készítettük fel őket arra, hogy kikkel fognak találkozni, és a következő napon együtt önkénteskedtek: kerítést festettek, kerti munkákat végeztek és így tovább. Ebben a helyzetben két dolog is fontos: egyrészt, hogy új emberekkel találkoznak, új kapcsolatokat építenek, másrészt az a felismerés, hogy tudnak segíteni másoknak, hogy hasznosnak érzik magukat. Ezek nagyon értékes élmények.
Ráadásul az EVS, az Európai Önkéntes Szolgálat, számára ezek a gyerekek komoly célcsoport lehetnek. Ehhez viszont meg kell ismerniük az önkéntesség élményét. Jól működő folyamatnak tűnik, amikor fiatalok az otthonból, miután végeztek önkéntes munkát, részt vesznek Group EVS programon, ahol három hétig más hátrányos helyzetűekkel dolgoznak együtt, és mindeközben magukról is gondoskodnak. Ezután sokkal egyértelműbb lesz számukra, hogy részt vegyenek hosszabb távú EVS programon. Ezeknek az a lényege, hogy fiatalok egy nonprofit szervezetnél önkéntesen dolgoznak külföldön – hasznos munkát végeznek, miközben nyelvet tanulnak és felkészülnek az önálló életre.
Konkrétan van már olyan gyerek az otthonban, aki miután részt vett Group EVS-en, elhatározta, hogy be fog kapcsolódni EVS programba.
Hogyan segíti majd a gyerekeket az önálló életükben mindaz, amit a tréningeken, táborokban, tapasztaltak?
Szerintem ez úgy működhet igazán jól, ha egyrészt az új élmények során kialakított új kapcsolatait ápolja és ezek erősítik az élmények megszerzése után is, illetve az intézmény falai közül kikerülve is; másrészt pedig nem hagyja elveszni a lendületet, amit az élményektől szerzett. Ehhez a gyerekeknek természetesen szükségük van segítségre, így jelenleg azon dolgozunk, hogy kialakuljon egy rendszer, mely az élménypedagógiai módszerek használatán túl, mentorálást is biztosít a gyerekek számára; továbbá, azon is, hogy mindazt, amit elsajátítottak, az otthon falain belül is hasznosítsák. Így például most az otthon diákönkormányzatát próbáljuk kialakítani úgy, hogy annak fő motivációja az legyen, segítünk másokon, kapcsolódunk a „kinti világhoz”.
Ebben a formában szerintem ezek a módszerek rendkívül jól hasznosíthatók a mindennapi életben. Sok tanulási csatornán, különféle formában tapasztalnak meg nagyon erős üzenetet arról, hogy hogyan hathatnak az életükre, és azt gondolom, hogy ez nagyon adaptív. Jómagam eddig nem találtam jobb módszereket.
