A diszkrimináció ciki a Civil Szigeten
Idén is lezajlott a Sziget Fesztivál, ahol ismét számos civil szervezet és a civil társadalommal együttműködő közintézmény mutatkozhatott be. A Civil Sziget programhelyszínén megtaláltuk a Budapest Esély Nonprofit Kft. sátrát is, ahol az "Egymásra lépni tilos!" című antidiszkriminációs akciójukkal kampányoltak az előítéletek ellen.
A Sziget a pályázati kiírás szerint, 100 szervezet számára tudott helyet biztosítani a programhelyszínen, amiből - Vidó Andrea a Civil Sziget programvezetője szerint – körülbelül 80 stand be is költözött a közel egy hetes rendezvényre. A 2010. augusztus 11-16-ig tartó Civil Sziget résztvevői lehettek „azok a - legalább egy éve működő - szervezetek (egyesületek, alapítványok), illetve olyan közcélú intézmények, amelyek tevékenysége elsősorban a 16-35 éves korosztályok részvételére, nevelésére, integrációjuk segítésére, problémáik megelőzésére, illetve megoldására épül, és amelyek a fesztivál sajátos körülményeihez igazodó programot kívánnak megvalósítani.” – állt a Sziget Kulturális Menedzseriroda pályázati felhívásában.
A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest Esély Nonprofit Kft. az Egymásra lépni tilos! című antidiszkriminációs kampánya keretében vett részt a Sziget programsorozatában. Az esélyegyenlőség érvényesüléséért küzdő szervezet hitvallása szerint „a többség a kisebbségek összessége”. Mindenki kerülhet egyenlőtlen helyzetbe, bármikor tartozhat a kisebbséghez. Így fővárosi tevékenységük kiterjed minden olyan személyre, aki valamilyen oknál fogva eltér az átlagostól. Fő céljuk a lakosság, azon belül is leginkább a fiatalok figyelmének felhívása az intoleráns viselkedésre, elérni azt, hogy legalább mi magunk ne diszkrimináljunk!
Játékokkal, esélyegyenlőségi totóval, értékes beszélgetés lehetőségével igyekeztek a sátorhoz csábítani az érdeklődőket. Mindezek mellett ki lehetett próbálni a - korábban a fővárosi Gödör Klubban már tesztelt - „Egymásra lépni tilos!" fejlesztő társasjátékot is. Ez egy hagyományos táblajáték, amit 3-6 ember játszhat. Az újdonság a témájában van, ugyanis a játékban a továbblépéshez különböző, a diszkriminációval kapcsolatos kvízkérdésekre kell megfelelni. Mint ahogy Garadnay Tea, a Fővárosi Esélyegyenlőségi Módszertani Iroda vezetője elmondta, a kérdéseket négy nagy csoportba osztották úgy, mint a nemzeti, etnikai kisebbségek-, a fogyatékkal élők, megváltozott munkaképességűek-, a kor és nem szerinti kisebbségi csoportok, valamint a minden egyéb kategóriát magában foglaló csoport, amibe bekerültek például a hajléktalanokkal a szexuális-, és vallási kisebbségekkel kapcsolatos kérdések. A tesztidőszakot követően, amennyiben találnak támogatókat, középiskoláknak, civil szervezeteknek küldenének belőle, illetve esetleg még bolti forgalomban is találkozhatunk majd vele.
Véleményem szerint ahhoz, hogy a középiskolások figyelmét felhívjuk, majd meg is tartsuk az adott téma iránt, szükséges lenne a korosztályukhoz igazítani a kérdéseket, ugyanis azok megválaszolása a témával foglalkozó szakembernek is nem kis fejtörést okozhat.
A játék arculatát, szabályait a zeneszerző Pierrot és munkatársai dolgozták ki, a kérdésekhez pedig az érintett szakemberek útmutatását vették alapul.
Az Egymásra lépni tilos! kampány a Budapest - több, mint esély cselekvési program részét képezi. A kampányhoz a tavaszi kezdetek óta jó néhány civil szervezet csatlakozott. Így 2010. március 22-én A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve rendezvénysorozathoz csatlakozva mutatkoztak be a Millenárison megtartott nyitórendezvényen, majd a május 8-án rendezett Esélyegyenlőség Napja Fesztiválon meghirdették az Egymásra lépni tilos! című antidiszkriminációs kampányt. Augusztus elején a Gödörben, majd a Civil Sziget közönségének mutatták be a kampányhoz készített társasjátékot, amit a továbbiakban a kampány egyes állomásain ki lehet majd kipróbálni.
A kampány keretében középiskolás és felsőoktatásban tanuló fiatalok számára alkotói pályázat is meghirdetésre került, melynek keretében fotó, kisfilm, rap-szöveg, plakát grafikai terve, illetve grafiti terv kategóriákban várják 2010. szeptember 20. 12 óráig a beérkezett önálló pályaműveket. A pályázóktól Budapest toleráns és élhető arcának bemutatását várják, illetve javaslatokat arra, hogy miként lehet a fővárost még inkább azzá tenni.
„A kampány igazából még csak most fog elindulni. Reményeink szerint szeptembertől, decemberig, heti rendszerességgel rádióműsor indul a témában a Rácdió C-n. A fent említett alkotói pályázatunk eredményeit, ha lesz rá módunk kiállításokon szeretnénk bemutatni. Készülőben van egy honlap, ahol az emberek egymást jó pontokkal jutalmazhatják, annak alapján, hogy ki mennyit tesz az esélyegyenlőségért, a diszkrimináció ellen, stb. A társadalmilag felelős magatartásért járó pontokat aztán le lehet „vásárolni” – kulturális eseményekre való térítésmentes belépést, színházjegyet, stb. lehet majd kapni, pontosabban kiérdemelni.” – tudtam meg a Budapest Esély Nonprofit Kft. projektvezetőjétől, Hargitai Dávidtól.
A toleranciáért küzdő kezdeményezések hasznosságához nem fér kétség. Bízom benne, hogy minél több emberhez el tudják juttatni üzenetüket, miszerint a tolerancia természetes, a diszkrimináció "ciki"!


