Tollfosztás a Bálintházban

2010-09-03

Szeptember 16-án újra látható Balogh Rodrigó Tollfosztás című színdarabja, mely a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében április 2-án a Thalia Színházban került először bemutatásra. A színdarabban 10-22 éves fiatalok jelenítenek meg számos jogesetet és személyes történetet a jelenkor Magyarországának árnyoldalairól.

Plakátgrafika: Oláh Zoltán

Plakátgrafika: Oláh Zoltán

A realitás és szürrealitás határán mozgó darab végére kiderül, hogy a nyári táborból szökő fiatalok történetét csupán egyikük álmodja. A valóságban ugyanis az öt gyerekből négy már halott. Brutális gyilkosságok áldozatai lettek. A Tollfosztás a rendszerváltás óta az első színmű, amely a cigányság jelenkori problémáit dolgozza fel. Az iskolában, munkában, lakhatásban, egészségügyben ugyanakkor nem csupán a cigányok szenvednek hátrányt, az előadás által felvetett problémák napjainkban szinte mindannyiunkat érintik.

Balogh Rodrigó ENSZ-díjas színházrendező, Junior Prima díjas oktató közelmúltbeli jogesetekből valamint személyes történetekből írt színdarabja a roma integráció számos olyan visszásságát felszínre hozza, amelyek a közbeszédben is alig jelennek meg, nem beszélve az irodalomról. Bár az elmúlt években a roma művészet nagyobb figyelmet kapott, főként az autentikus illetve romanticizáló művek kerültek reflektorfénybe, miközben a jelenkor cigányságának problémáival alig foglalkozott a hazai kultúra. A „Tollfosztás”napjaink társadalmát mutatja meg és a roma integráció valóságát, annak minden abszurditásával, képmutatásával és borzalmával. A téma komolyságát a feldolgozás humora, a tiszta gyermeki világlátás és elbeszélésmód oldja, ugyanakkor teszi egyszerre még keményebbé. A gyerekek szemén keresztül egy olyan világ bugyrait ismerhetjük meg, amiről kevés és jobbára ferdített információ jut csupán el legtöbbünkhöz.

A színdarab  négy cigány és egy nem cigány fiatal napját követi végig, akik hátrányos helyzetű gyerekeknek rendezett nyári táborból szöknek, és haza akarnak jutni. Számos viszontagságon keresztül megismerik egymást és a felnőttek világának sötét oldalait. Döntéseket kell hozniuk, megoldaniuk olyan problémákat, melyekkel gyerekek csak ritkán szoktak találkozni. Mindeközben múltjuk történetei is megelevenednek, amelyeket – más fiatalokéhoz hasonlóan – szülő-gyerek viszonyok, iskola, szerelem, vágyak, nehézségek és gyermeki játékosság határoznak meg. A reális jeleneteket egyre álomszerűbb helyzetek követik, és fokozatosan szertefoszlik a remény, hogy még valaha hazatérhetnek. Bár a történet – mint végül kiderül – egy álmot jelenít meg, mégis a valóságról fest szigorú képet. 

A komoly téma ellenére a gyerekek élvezték a közös munkát, a tragikus történetek értelmezése és eljátszása nem viselte meg őket. Vajon mi lehet ennek hátterében? A színdarabban szereplő fiatalok többnyire még iskolások, akik a próbafolyamat során az iskolaitól eltérő keretek között tanulhatnak, dolgozhatnak együtt. A rendező hangsúlyt fektet arra, hogy a közös munka a bizalomra, a közösen hozott döntésekre, a résztvevők felelősségvállalására épüljön. Míg az iskolában a gyerekek sokszor olyan elvárásokkal találkoznak, melyek köszönőviszonyban sincsenek saját képességeikkel, érdeklődésükkel, itt lehetőségük nyílt mindent megvitatni, és csak azt kell megcsinálniuk, amit saját maguk vállalnak. Ebből adódóan vállalásaikat – pl. pontosság, szövegtudás – már nem csak a rendező kéri számon rajtuk, mint az iskolában a tanár, hanem, mivel a darabot közös ügyüknek érzik, egymást is bátorítják, ösztönzik a fiatalok.  

A Tollfosztás tehát mindamellett, hogy kulturális szempontból áttörést jelent, hiszen gyerekek tükrözik vissza felnőtteknek a jelenkor súlyos társadalmi problémáit, oktatási szempontból sem elhanyagolható. A színdarab szereplői a próbafolyamat hónapjai során nem csak a színészmesterség terén fejlődtek, hanem iskolai eredményeiket is jelentősen javították.

Előadás:

Helyszín:              Bálint Ház (Budapest, VI. Révay u. 16.)
Időpontok:           2010. szeptember 16. (csütörtök) 20h

Jegyár: 1500 Ft, a jegyek az előadás előtt 19:00 és 19:45 között a helyszínen válthatóak meg.

Jegy igényelhető a szinhaz@fuggetlenszinhaz.hu email címen, illetve a 06-30-657-3319-es telefonszámon.

 

Közreműködők:

Író: Balogh Rodrigó

Dramaturg: Illés Márton

 

Szereplők:

Szotyi:                           Oláh Edmond

Babrinka:                       Lovas Emília

Index:                           Szkiba József

Mónika:                         Németh Angelika

Rambó:                         Német Alfréd Roberto

 

Rendező:                       Balogh Rodrigó

Rendezőasszisztens:       Szegedi Tamás András

Jelmezterv:                    Sinkovics Judit

Zene:                            Oláh Edmond

Fényterv:                       Csornai Levente

Pszichológusok:             Hegedűs Attila és Nagy Brigitta

Plakát illusztráció:          Oláh Zoltán

Gerillamarketing és

sajtókommunikáció:       Kurt Lewin Alapítvány

 

Szakmai segítő szervezetek:

Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda

Mozgalom a Deszegregációért Alapítvány

 

Támogatók:

Summa Artium Kultúra Támogató Kht. - Polgár Krisztina Emlékalap;

Open Society Institute – Arts and Culture Network Program;

Színházi Dolgozók Szakszervezete - Előadóművészek Jogdíjalapja;

Kesztyűgyár Közösségi Ház

Kurt Lewin Alapítvány

Bálint Ház


cikk értékelése
5.00 (1 szavazat)
címkék:


A Tesco és a Sanofi az idei Good CSR díjazottak

Budapest, 2011. december 8. Átadták a Good...

Átadták a CSR Hungary Díjakat

Átadták az idei CSR Hungary díjakat: 2011....