Szegénység
Fiatalok és szerhasználat a Magdolna negyedben
2011-02-14
A Kurt Lewin Alapítvány közelmúltban készült kutatása a nyolcadik kerületi Magdolna negyedben élő 14-20 év közötti szerhasználó illetve veszélyeztetett fiatalok körülményeit, életmódját hasonlítja össze, illetve fogalmaz meg ajánlásokat. A kutatás eredményei alapján megállapítható, hogy a negyedben élő fiatalok droghasználati szokásaiktól függetlenül sok szempontból hasonló körülmények között élnek, és hasonló problémákkal küzdenek, így a fiatalokat célzó szervezetek, szolgáltatások akkor lehetnek hatékonyak, ha szerhasználati szokásaiktól függetlenül komplex programokkal segítik a fiatalokat.
Szegénység arcai filmfesztivál
2011-01-03
2010. december elején három napon keresztül több mint száz film került bemutatásra a Palantir Film Alapítvány szervezésében megvalósuló eseményen a budapesti Vörösmarty moziban. Az ingyenesen látogatható program célja a szegénységről szóló társadalmi párbeszéd elősegítése volt a filmeken keresztül. A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem Európai Évének keretében támogatott fesztivál az elmúlt három év hazai filmjeiből nyújtott válogatást mindenféle műfaji megkötés nélkül, az alkotásokban egy volt a közös: a téma mindig kapcsolódott a „nehéz sorsúak"-hoz. A fesztivál filmjeinek társadalmi vetületeiről Dávid Ferenc, szociológus és Hajdu Eszter, filmrendező írtak zárótanulmányt.
Látszanak
2010-11-24
Szombaton a Bálint Házban zajlott a Hajléktalan Művészek Első Országos Fesztiválja. Az egyedülálló kezdeményezés a Diszpécserportál Baráti Kör lelkes csapatának ötlete volt. A LÁTSZOM! fesztivál egy nap, ami a művészekről szólt, az emberről és emberségről.
Eurobarométer 2009 - Tízből kilenc európai sürgős lépéseket vár a szegénység elleni küzdelem terén
2009-11-05
Az európaiak 73 százaléka úgy tekint a szegénységre, mint az országában jelen lévő széleskörű problémára, míg 89 százalékuk azonnali lépéseket vár kormányától a probléma kezelése érdekében. Ezek a legfrissebb, a szegénység és a társadalmi kirekesztéssel kapcsolatos véleményekről végzett Eurobarométer felmérés legfontosabb eredményei, amiket az Európai Bizottság ma hozott nyilvánosságra. A felmérést 2010, a szegénység elleni küzdelem európai éve beharangozásaként mutatják be.
Hammer Ferenc: Közbeszéd és társadalmi igazságosság – a Fókusz szegénységábrázolásának értelmezése
2007-08-01
Miről árulkodhat az évek óta sikerrel futó televíziós bulvárműsor a szociológus számára? Mit jelenthetnek a magyar társadalom médiamegjelenése szempontjából az itt bemutatott riportok?
Megjelenítve 1 - 7, összesen 5






