Néma Tanúk

Nők a Nőkért a Szigeten

SzocHáló | Volenszky Hajnalka

A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület ismételten részt vett a Sziget Fesztiválon, ahol főként a családon belüli erőszakra próbálták meg felhívni a figyelmet. A tevékenységükről Tuskán Ilona önkéntessel beszélgettem.


A diszkrimináció ciki a Civil Szigeten

SzocHáló | Németh Ádám

Idén is lezajlott a Sziget Fesztivál, ahol ismét számos civil szervezet és a civil társadalommal együttműködő közintézmény mutatkozhatott be. A Civil Sziget programhelyszínén megtaláltuk a Budapest Esély Nonprofit Kft. sátrát is, ahol az "Egymásra lépni tilos!" című...


Mire jó a Civil Sziget?

SzocHáló | Illés Márton

Magyarország legnagyobb, nemzetközi fesztiválján, ahol naponta 70 ezer ember fordul meg, és több mint 30 helyszín számtalan színes-szagos-zenés programja közül választhat, a legkülönfélébb étkek és itókák tengerében dúskálhat, kikre számíthatnak a Civil Sziget apró...


Élmények a gyermekotthon falain túl – alternatív felkészítés az önálló életre

Csákány Viktória

Ahogy arról korábban már írtunk, kritikus kérdés, hogy mi történik a gyermekotthonokból vagy az utógondozók szárnyai alól kikerülő fiatalokkal a „való világban”, hogyan boldogulnak majd, amikor csekély anyagi forrásukkal, segítség nélkül maradnak. Az önálló életre...


Más világ?! - a láthatatlan emberek

Szocháló | Radics Tünde

2010. május 26-án ismét megrendezésre került a már szokásosnak mondható CR szerda, melynek témája találóan „Más világ?! - a társadalom láthatatlan emberei” volt. A résztvevők arról vitatkoztak , hogy a hazánkban még alig...


Propaganda vagy mozgalom?! – milyen a hiteles csr kommunikáció?

SzocHáló | Radics Tünde

2010. március 24-én Propaganda vagy mozgalom? címmel megrendezésre került CR szerda ötletét Obama kampányfőnökétől, David Plouffe-tól kölcsönözték. Az elképzelés az volt, hogy a politikai kommunikáció és az üzleti...


Szavazz a legjobb filmekre!

A Kurt Lewin Alapítvány "Önkéntességgel a roma integrációért" című videópályázatára beérkezett tíz pályamű a látogatók szavazatai alapján kerül díjazásra. A pályázó filmek mind romák és nem romák...


fotó: www.walkwithpridenow.com

Megfélemlítéssel lehetetlenítette volna el a rendőrség a melegfelvonulást

Nem volt hajlandó kordonokat állítani a rendőrség, csak lebegtették, hogy milyen módon fogják védeni a Meleg Méltóság Menetet, teljesíthetetlen feltételekhez kötötték a biztosítást. Amikor a szervezők kitartottak eredeti...


ajánló

Szeptember 16-án újra látható Balogh Rodrigó Tollfosztás című színdarabja, mely a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében április 2-án a Thalia Színházban került először bemutatásra. A színdarabban 10-22 éves fiatalok jelenítenek meg számos jogesetet és személyes...

A part határvonal. Elválaszt, összeköt, átemel és kizár. Egyik felén vagy a másikon nem lehetsz ugyanaz. A part megannyi értelmezését tárja elénk a Csillagszálló kulturális utcalap július-augusztusi száma.

Az Országos Diákparlament ajánlása alapján 2007-ben az Oktatási és Kulturális Minisztérium olyan egyszerű, közérthető, a napi élethelyzeteket bemutató, diákjogi konfliktusokat tárgyaló elektronikus kiadvány elkészítésére kérte fel a Diákjogi Szektor szervezeteit, amely a...

pályázatok

A Magyar Nemzeti Bank tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet nappali tagozaton tanuló, kiemelkedően tehetséges roma diákok számára. Így 2010 szeptemberétől kettő, 2011. januártól pedig egy pénzügyi/gazdasági felsőoktatási intézményben alapszakot megkezdő roma...

A Kézenfogva Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány programvezetői munkakörbe (szolgáltatásfejlesztési és módszertani programok) munkatársat keres.

A Város Mindenkié csoport jogászokat, jogászhallgatókat keres köztéri jogklinikájához!

A KPMG 2010-ben is meghirdeti Felelős Társadalomért Pályázatát, együttműködési lehetőséget kínálva civil szervezetek részére.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom pályázatot hirdet középiskolásoknak, melynek célja, hogy a gyerekek rövidfilmeken keresztül mutassák be, hogy szerintük mi a fontos, milyen egy jó párkapcsolat alapja.

egál

Homofóbiaellenes világnap után

SzocHáló | Tóth Julianna

Május 17-e a homofóbia ellenes világnap. Ennek kapcsán a hazánkban hatályban lévő melegekre vonatkozó jogokról és általános megítélésükről beszélt az Egál május 18-i adásában Takács Mária a Labrisz Leszbikus Egyesület munkatársa és Dombos Tamás a Háttér Társaság a...

Bank a közösségekért

SzocHáló | Tóth Julianna

A Nyugat-Európában már évtizedek óta működő közösségi bankok a fenntartható fejlődést és az átlátható, etikus működést helyezik előtérbe. Magyarországon idén, 2010-ben alakult az első ilyen pénzintézet, a MagNet Magyar Közösségi Bank. Magáról a közösségi...

Túl a Lipóton

SzocHáló | Tóth Julianna

Ha a társadalom jobban ismerné a pszichiátriai betegségeket, akkor nem lenne olyan vélemény, hogy az elmebetegek és a pszichiátriai betegek veszélyesek. (Nagy Zoltán, a Semmelweis Egyetem ideggyógyász professzora) Az OPNI-t (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet) 2007....

tudomány

Az előítéletek és érzelmek

SzocHáló | Németh Anna

Az alábbiakban két, az érzelmek és előítéletek kapcsolatát vizsgáló tanulmányra szeretnénk felhívni az olvasó figyelmét. Az első tanulmány a kisebbségekre kivetített, nem konkrét események által kiváltott érzelmek és az előítéletesség kapcsolatát vizsgálja,...

Az európai uniós ügynökség (Agency for Fundamental Rights – FRA) december 9-én Stockholmban hozta nyilvánosságra vizsgálat eredményeit, melynek keretében 23.000 nemzeti és etnikai kisebbségi csoporthoz tartozó, valamint bevándorló személy került megkérdezésre. A válaszadók...

Az európaiak 73 százaléka úgy tekint a szegénységre, mint az országában jelen lévő széleskörű problémára, míg 89 százalékuk azonnali lépéseket vár kormányától a probléma kezelése érdekében. Ezek a legfrissebb, a szegénység és a társadalmi kirekesztéssel...