Bevezető szöveg:
Az első témakörben feltesszük a klasszikus kérdést: Ki a cigány? Bemutatjuk, a cigány közösség sokszínűségét, ugyanis a magyarországi cigányság nem egységes népcsoport, hanem néprajzilag, szociológiailag megkülönböztethető csoportok összessége. Részben Erdős Kamill öröksége nyomán nyelvi szempontból csoportosítjuk az itt élő cigányságot. Ezt követve készítettünk egy óravázlatot, továbbá a faladatok és a fogalommagyarázat is a cigány nyelvek helyzetét, presztízsét járja körül. Miért fontos ez? A többségi társadalom magyar nyelvet beszélői sokszor nem tudnak különbséget tenni a különböző cigány csoportok között, így homogén közösségnek tekintik a romani és a beás nyelvet beszélők közösségét. E két közösség egymás nyelvét nem érti meg. Találkozhatunk olyan esetekkel is, amikor maga a beszélő sincs tisztában azzal, hogy melyik nyelvet, illetve nyelvjárást beszéli. Jelenleg a cigány nyelvek az intenzív nyelvcsere folyamatának legkritikusabb szintjén állnak, presztízsük növelése nélkülözhetetlen a nyelvcsere visszafordításához. Érintőlegesen foglalkozunk még a népcsoport külső és belső elnevezéseivel, valamint a cigány nyelvekből átvett szavakkal is.
|
Az alábbiakban - miként más témák esetében is - találhatsz:
|
Óravázlat
Témakör: Ki a cigány?
Téma: A cigány közösség sokszínűsége – csoportosítás nyelvi szempontból
Oktatási célok:
- Ismeretszerzés
- Fejlesztő munka
- Kommunikációs készség
- Vitakultúra
- Elemző képesség
- Szövegértés
Kulcsfogalmak: nyelvi csoportok, cigány nyelvek (nyelvjárások), kétnyelvűség, nyelvcsere, nyelvek presztízse
A tanár által moderált beszélgetés
|
Tartalom |
Készségek fejlesztése |
Módszer |
Eszköz |
Idő |
Megjegyzés |
|
I. BEVEZETÉS, RÁHANGOLÓDÁS Rövid vita: Ki a cigány? 1. Azt tekintsük cigánynak, aki annak vallja magát. 2. Az a cigány, akit a környezete annak tart. A többségi környezet kiket minősít cigánynak? A kérdés: Mi alapján ítél a külső környezet? Életmód alapján? Nyelv alapján? Antropológiai jellegzetességek alapján? Származás alapján? |
|
A tanár által moderált beszélgetés |
Nincs |
5 perc |
|
|
FELADAT A nyelvek alapján csoportosítjuk a magyarországi cigányokat Az indoeurópai nyelvcsalád nyelvei ábra. Keressük meg a cigány nyelveket a rajzon, soroljuk fel nyelvrokonaikat. |
|
A tanár által moderált beszélgetés |
Az indoeurópai nyelvcsalád nyelvei című ábra |
5 perc |
A nyelvi megoszlást jeleníti meg Pálmainé dr. Orsós Anna (Pécs, PTE BTK Romológia Tanszék) ábrája. E szempontból lényeges, hogy a mindkét hivatalos magyarországi cigány nyelv – a romani és a beás – az indoeurópai nyelvcsaládba tartozik. A romani (lovári) az indo-iráni elágazásból nő ki, a beás pedig a latin ágból. |
|
FELADAT 4 csoport dolgozik. A csoportok válassznak maguk közül egy csoportszóvivőt! 1. csoport: Szótárakból (beás, romani) keressetek ki alapszavakat, hasonlítsátok össze a két nyelvet! Szavak pl.: ház, ló, víz, kenyér, hús, stb. 2. csoport: Kiselőadás a romungrókról. Felkészülés a kiadott rövid szöveg alapján. 3. csoport: Kiselőadás az oláh cigányokról. Felkészülés a kiadott rövid szöveg alapján. 4. csoport: Kiselőadás a beásokról. Felkészülés a kiadott rövid szöveg alapján.
A felkészülés után meghallgatjuk a csoportok beszámolóit. |
|
A csoport-szóvivők egymás után bemutatják a csoportmunka eredményét a többi csoportnak. |
|
15 perc |
A három nagy nyelvi csoport mellett megemlíthetők a szintók, az ún. német cigányok is, annak ellenére, hogy a csoportosításba elenyésző számuk miatt nem kerültek bele.
|
|
FELADAT Hallgassuk meg a cgány himnuszt! Közben figyeljük milyen nyelvű szöveg!
|
|
|
multimédiatárban található himnusz |
8 perc
|
A magyarországi romák hivatalosan is elismert himnusza a Gelem, gelem kezdetű nemzetközi cigány himnusz.
Emellett azonban a magyarországi romák körében egy másik költemény két különböző dallamváltozata is himnuszként vált ismertté. Egy Bari Károly által gyűjtött népmese alapján Varga Gusztáv írt dalszöveget magyarul, Orsós Jakab pedig beás nyelven. A dallamot a Kalyi Jag együttes szerezte, és Lungoj o drom angla mande („Hosszú az út előttem”) című lemezükön jelent meg Könyörgés címmel. Miután a dal beásul hangzik el, ezért a beások körében azonnal nagy népszerűségre tett szert, és azóta ez a beás himnusz.
|
|
HÁZI FELADAT Készítse el mindenki a saját családfáját minimum négy generációt érintve! A családtagok mellett tüntessétek fel a személyek nyelvhasználatát/nyelvismeretét is! Következő órán az elkészített családfákat elemezve figyeljük meg a nyelvhasználatban bekövetkező változásokat, értelmezzük és magyarázzuk meg a folyamatot!
|
|
|
|
|
A diákok kérdezzék a szüleiket és a rokonokat. |
Tantárgy-koncentráció:
Irodalom, nyelvtan
például:
- Nyelvrokonság, nyelvcsaládok
- Nyelvjárások
- Himnusz
- Könyvtári ismeretek, szótárazás
Ember és társadalom
például:
- Népvándorlás
- Életmód, foglalkozások
- Földünk és környezetünk
- Magyarország társadalomföldrajza
Zene
például:
- Himnusz, népek himnuszai
Feladatok:
1. feladat
A magyarországi cigányságot nyelvi szempontból csoportosítjuk: beás, oláh, romungró. A többségi társadalom magyar nyelvet beszélői sokszor nem tudnak különbséget tenni a különböző cigány csoportok között. Találkozhatunk olyan esetekkel is, amikor maga a beszélő sincs tisztában azzal, hogy melyik nyelvet, illetve nyelvjárást beszéli. A Dél-Dunántúlon használt oláh cigány terminust nem mindig a romani nyelvet beszélőkre használják, sokkal inkább a beás cigányokra, ez sokszor félreértésekhez vezethet. Ha valakiről azt mondják, hogy oláh cigány, ezen a tájon lehet beás is. A névhasználat oka a „román” népnév egykori változata („oláh”), így hát az archaikus román nyelvet beszélő beást is nevezik így. Erre ügyeljetek a következő feladat kapcsán!
A gyerekek készítsenek interjút egy olyan felnőttel, aki beszéli a beás vagy a romani nyelvet! A feladat célja, hogy a cigány közösség nyelvi sokszínűségét bemutatassuk, és megvizsgáljuk a népcsoport külső és belső elnevezéseit.
|
Segítő kérdések az interjú elkészítéséhez:
|
Az interjúk elkészítése után a „riporterek” kiselőadást tartanak, melyben beszámolnak a munkáról. Értékeljétek ki a válaszokat, gyűjtsétek össze a különböző elnevezéseket, nyelvi csoportokról kapott információkat!
|
Értékelési szempontok:
|
2. feladat
A társadalmi környezet befolyásolja az identitás vállalását: ha befogadó a környezet, és értékként kezeli a másságot, a közösség, az egyének identitásvállalása nagyobb lesz, ellenkező esetben ennek a fordítottja figyelhető meg. Az identitásvállalással összefügg a nyelvhasználat mértéke. A legtöbb cigánygyerek kétnyelvű, de gyakori hogy a kisebb presztízsű cigány nyelv ismeretét letagadják. A kétnyelvűségnek van egy olyan altípusa, amely a két nyelv között a domináns és alárendelt nyelv szerint tesz különbséget. A domináns nyelv az, amelyiken szívesebben szólalunk meg, de az alacsony presztízs miatt a domináns nyelven nem szólal meg a gyerek. Jelenleg a cigány nyelvek az intenzív nyelvcsere folyamatának legkritikusabb szintjén állnak, presztízsük növelése nélkülözhetetlen a nyelvcsere visszafordításához.
A következő feladattal feltérképezhetjük, hogy ki miért vallja magát az adott közösséghez tartozónak, továbbá megtudhatjuk, hogy hogyan vélekednek a fiatalok a nyelvmegtartásról.
A gyerekek végezzenek kutatást az iskolában! Mindenki kérdezzen meg 3 diákot, aki beszéli a beást vagy a romanit! Sok minden befolyásolhatja, hogy találnak-e „megfelelő” alanyt. Jó légkör, elfogadó környezet szükséges ahhoz, hogy a gyerekek megszólaljanak valamelyik cigány nyelven, illetve, hogy vállalják identitásukat. Erre ügyeljetek, senki ne kerüljön számára kellemetlen helyzetbe!
|
Segítő kérdések, ha a beást beszéli az alany:
|
A gyerekek számoljanak be a munka menetéről, tapasztalataikról! A kutatás eredményeit gyűjtsétek össze, közösen értékeljétek a válaszokat! Fogalmazzatok meg következtetéseket, magyarázzátok meg a reakciókat!
|
Értékelési szempontok:
|
A tanulók demokratikus vitára sarkallására és moderálására alkalmas módszer
Állapodjatok meg a keretekben, egyezzetek meg abban, hogy ki mit vár és vállal az adott feladattal kapcsolatban – téged is beleértve!
A munka során segíts a szervezésben, támogasd az új ötleteket, mindenkit egyformán terelgess!
A munkához szükséges eszköz/időkeret mindenki számára egyformán biztosított legyen!
Az előadásokra maximum 10 perc álljon rendelkezésre. Hasznos készség a földolgozott téma és az összegyűjtött ismeretek adott időkeretbe szerkesztése.
Az előadás ideje alatt a hallgatóság soraiból ne lehessen közbeszólni.
Az egyes előadások után biztosíts lehetőséget a hallgatóság számára, hogy kérdezzenek, hozzászóljanak.
Ha senki sem tud válaszolni a kérdésre, érdemes felírni és a következő órán visszatérni rá.
A közös megbeszélés során figyelj, hogy mindenki elmondhassa, amit szeretne – moderálj! Így lehetőséget adsz a csendesebb gyerekek számára is, hogy elmondhassák a véleményüket és őket is jobban megismerjék a hangosabbak. Ez sokat segíthet az előítéletek csökkentésében.
Megfelelő légkör, elfogadó környezet szükséges ahhoz, hogy a gyerekek (felnőttek is) megszólaljanak valamelyik cigány nyelven, illetve, hogy vállalják identitásukat. Erre ügyeljetek, senki ne kerüljön számára kellemetlen helyzetbe!
A tanulók gyűjtőmunkájának motiválására és koordinálására alkalmas módszer
Az interjúk elkészítésére elegendő, de nem túl sok időt érdemes biztosítani. A szűk időkeret a szervezési, feladat-megosztási, kölcsönös felelősségi körökre hívja fel a figyelmet. Vigyázni kell ugyanakkor, hogy túl kevés időt se adj, mert akkor pedig az esélytelenség érzése csökkenti a teljesítményt.
Érdemes mindig döntési szabadságot hagyni a gyerekeknek, hogy a rendelkezésre álló lehetőségek közül melyikkel szeretnének foglalkozni. A szabad témaválasztás motiválhatja a munkát.
A keretekben előzőleg szükséges közösen megállapodni. A keretek/szabályok kialakításába mindenképpen vegyenek részt a gyerekek is, hiszen ezen szabályok betartására kéred őket. Ha magukénak érzik a szabályokat és célokat – ennek kulcsa, hogy véleményüket kikéred, közösen alkotjátok meg őket –, akkor egymástól is elvárják betartásukat, egymást is ösztönzik a munkára.
Motiváló lehet, ha a létrehozott kutatás eredményét fel lehet tenni az internetre, az iskola honlapjára vagy egy külön, a népismereti csoport által működtetett honlapra. Ehhez hanghordozóra rögzíthetitek az interjút, vagy ha ez nem kivitelezhető, akkor a kutatás eredményeit foglaljátok össze grafikonokban, táblázatokban!
A munka eredménye feltölthető ezen honlapra is!
A legérdekesebb interjúalanyt érdemes meghívni a következő órák egyikére, hogy mindenki megismerhesse és kérdezhessen tőle.
A gyerekek figyelmét felhívhatjuk arra is, hogy akár egy nem helybelivel is készíthetnek interjút a digitális technika (internet) segítségével!
Beszélhetünk a cigány nyelvekkel kapcsolatos eddigi kutatásokról, ezek fontosságáról, szerepéről a nyelvmegtartásban. Esetleg néhány gyerek érdeklődését felkelthetjük a kutatói munka iránt!


